Sport

Már a döntő előtt biztos: Kanadában született a bajnoknő

Továbbra is két tizenéves lány az idei US Open női egyesének szenzációja

A selejtezőből indult, a világranglistán százötvenedik brit Emma Raducanu és a rangsorban hetvenharmadik Leylah Fernandez is bejutott a döntőbe.

Már a döntő előtt biztos: Kanadában született a bajnoknő
Emma Raducanu hibátlan mérleggel jutott a US Open döntőjébe. Még szettet sem tudtak nyerni ellene
Fotó: AFP/Timothy A. Clary

Ketten együtt alig több mint egymillió dollárt kerestek eddig a tenisszel, a címvédő, csupán 23 éves Oszaka Naomi már majdnem húszszor ennyit. Érdekes, hogy mindketten kanadai születésűek, de a kínai édesanyától és román édesapától született Raducanu kétéves kora óta az Egyesült Királyságban él. A szülei – elsősorban az édesapja, Ian – számos sportág, sőt a balett felé is terelgették, de végül, nem is kicsi kanyargás után a tenisz mellett kötött ki. A kanyargást lehet szó szerint is érteni, mert nyolcévesen gokartozott, majd motokrosszozott. Mindössze öt esztendeje váltott a sokkal szelídebbnek tűnő fehér sportra, a mostani szereplése nemcsak a nagyvilágot, őt magát is meglepte. Mindössze a negyedik WTA-versenye a mostani. Virgina Wade 1977-es sikere óta ő az első brit női játékos, aki Grand Slam-torna döntőjébe jutott. Ő a nyílt éra kezdete óta az első női játékos, aki selejtezőből kezdve a fináléig menetelt, és a 2004-es wimbledoni torna óta a legfiatalabb Grand Slam-döntős. Karrierje második GS-viadalán – az elsőn, a nyáron, a negyedik fordulóig jutott Wimbledonban – szettet sem veszített eddig.

A rangsorban 73. Fernandez lényegesen nehezebb összecsapáson küzdötte be magát a mai döntőbe. A második kiemelt Arina Szabalenkát három játszmában, közel két és fél óra alatt győzte le. A két éve profi balkezes játékos hétfőn ünnepelte 19. születésnapját. Édesapja és egyben edzője, Jorge ecuadori származású, édesanyja már Kanadában született, de a Fülöp-szigetekről települt át a családja. Elképesztő formában játszik az utóbbi napokban New Yorkban: az első öt helyen kiemelt játékosok közül hármat (Oszaka Naomi, Jelena Szvitolina, Arina Szabalenka) is megvert.

A US Openen 1999 óta ez lesz az első női egyes döntő, amelyet két tizenéves vív. Akkor Serena Williams legyőzte a svájci színekben versenyző Martina Hingist. A mostani döntő kapcsán Martina Navratilova, a 18-szoros GS-győztes legenda azt mondta: „Ez egy őrségváltás kezdete lehet.” w

RR

Továbbra is két tizenéves lány az idei US Open női egyesének szenzációja. A selejtezőből indult, a világranglistán százötvenedik brit Emma Raducanu és a rangsorban hetvenharmadik Leylah Fernandez is bejutott a döntőbe.

Ketten együtt alig több mint egymillió dollárt kerestek eddig a tenisszel, a címvédő, csupán 23 éves Oszaka Naomi már majdnem húszszor ennyit. Érdekes, hogy mindketten kanadai születésűek, de a kínai édesanyától és román édesapától született Raducanu kétéves kora óta az Egyesült Királyságban él. A szülei – elsősorban az édesapja, Ian – számos sportág, sőt a balett felé is terelgették, de végül, nem is kicsi kanyargás után a tenisz mellett kötött ki. A kanyargást lehet szó szerint is érteni, mert nyolcévesen gokartozott, majd motokrosszozott. Mindössze öt esztendeje váltott a sokkal szelídebbnek tűnő fehér sportra, a mostani szereplése nemcsak a nagyvilágot, őt magát is meglepte. Mindössze a negyedik WTA-versenye a mostani. Virgina Wade 1977-es sikere óta ő az első brit női játékos, aki Grand Slam-torna döntőjébe jutott. Ő a nyílt éra kezdete óta az első női játékos, aki selejtezőből kezdve a fináléig menetelt, és a 2004-es imbledoni torna óta a legfiatalabb Grand Slam-döntős. Karrierje második GS-viadalán – az elsőn, a nyáron, a negyedik fordulóig jutott Wimbledonban – szettet sem veszített eddig.

A rangsorban 73. Fernandez lényegesen nehezebb összecsapáson küzdötte be magát a mai döntőbe. A második kiemelt Arina Szabalenkát három játszmában, közel két és fél óra alatt győzte le. A két éve profi balkezes játékos hétfőn ünnepelte 19. születésnapját. Édesapja és egyben edzője, Jorge ecuadori származású, édesanyja már Kanadában született, de a Fülöp-szigetekről települt át a családja. Elképesztő formában játszik az utóbbi napokban Ne Yorkban: az első öt helyen kiemelt játékosok közül hármat (Oszaka Naomi, Jelena Szvitolina, Arina Szabalenka) is megvert.

A US Openen 1999 óta ez lesz az első női egyes döntő, amelyet két tizenéves vív. Akkor Serena Williams legyőzte a svájci színekben versenyző Martina Hingist. A mostani döntő kapcsán Martina Navratilova, a 18-szoros GS-győztes legenda azt mondta: „Ez egy őrségváltás kezdete lehet.”

Kapcsolódó írásaink