Sport

Szijjártó Péter görbe tükröt mutatott a rasszizmust kiáltó angoloknak

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordul a csütörtök esti magyar-angol (0-4) világbajnoki selejtezőn tapasztalt rasszista szurkolói incidensek miatt.

Szijjártó Péter görbe tükröt mutatott a rasszizmust kiáltó angoloknak
Raheem Sterling gólja után a pálya szélére rohant, levette a mezét és egy felirattal üzent koronavírusban elhunyt ismerősének, a magyar szurkolók provokálásnak érezték, hogy előttük ünnepelt a Manchester City csatára
Fotó: MH/Purger Tamás

Az Európa-bajnoki döntős angol válogatott játékosai ellenséges légkört tapasztaltak a telt házas Puskás Arénában rendezett mérkőzésen. Elmondásuk szerint a hazai drukkerek gúnyosan adtak hangot a nemtetszésüknek, amikor a vendégcsapat játékosai rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is elmondta, nem voltak tanúi rasszista incidenseknek, de ha mégis történtek ilyenek, az teljesen elfogadhatatlan, és büntetést érdemel.

Az FA rendkívül kiábrándítónak nevezte a történteket, és közölte, felkéri a FIFA-t, hogy vizsgálja ki az ügyet. A nemzetközi szövetség egyelőre nem szólalt meg az eset kapcsán.

A Kick It Out rasszizmusellenes szervezet úgy fogalmazott, „megdöbbentő volt látni néhány magyar szurkoló viselkedését”.

Tony Burnett igazgató elmondta, támogatják az angol játékosokat és a szakmai stáb tagjait, akik ismét erőteljesen és becsületesen felléptek a rasszizmussal szemben, aminek nincs helye a sportágban és a társadalomban.

„Nem ez az első ilyen eset Magyarországon, ezért felkérjük a FIFA-t, hogy sürgősen vizsgálja ki ezt az ügyet. A tetteseket felelősségre kell vonni, és lépéseket kell tenni annak biztosítására, hogy az ehhez hasonló jelenetek ne ismétlődjenek meg” - szögezte le.

Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: „teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon”. A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy „tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból”.

Az európai szövetség (UEFA) júliusban három zárt kapus mérkőzésre - az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve - büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén.

A FIFA - csütörtöki közleménye szerint - „határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban”. A nemzetközi szövetség illetékesei hozzátették, hogy „meg fogják tenni a megfelelő intézkedéseket”, amint megkapják a mérkőzéssel kapcsolatos jelentéseket.

Az angolok felháborodása abból a szempontból különösen erős kettős mércének számít, hogy a saját szurkolóik hosszú heteken át rasszista lejáratókampányt folytattak a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság döntőjét követően, ahol a hazai pályán játszó csapat három színesbőrű játékosa, Marcus Rashford, Jadon Sancho és Bukayo Saka egyaránt kihagyta saját tizenegyesét a végjátékban. Erre az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azóta sem reagált. 

A magyar szurkolókkal szemben mintha nem ez lenne az első furcsa önellentmondás. A nyári Eb-n a Franciaország ellen vívott, Puskás Arénában rendezett mérkőzésen Paul Pogba rasszista bekiabálásokkal és huhogással gyanúsította a drukkereket, miközben csapattársa, a szintén színesbőrű N'Golo Kante nem hallott semmit. Sőt, külön kiemelte, hogy a játékosok egymás szavát alig értették az elképesztő katlanhangulattól.

A csütörtöki meccsen úgy tűnik, hogy a helyszínen nem hallotta senki azt, amit Angliából észleltek a vendégek.

Telt ház: elképesztő hangulat, őrjöngő szurkolók a Puskás stadionban
Telt ház: elképesztő hangulat, őrjöngő szurkolók a Puskás stadionban
Fotó: MH/Purger Tamás

Azonosít az MLSZ

 A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közleménye kiemeli: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.

„Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ” - írták a szövetség honlapján.

Szijjártó Péter görbe tükröt mutatott a rasszizmust kiáltó angoloknak

Az angol játékosok panaszkodnak a tegnapi „ellenséges budapesti hangulat miatt”. Az alábbi felvétel a Wembley-ben készült az EB-döntő előtt. Az olasz himnusz alig hallható az angol szurkolók füttykoncertje közepette. Akkor is nyilatkoztak vajon hasonlókat??? - kérdezte Facebookon a külügyminiszter.

Objektum doboz

Emlékezhetünk egyébként, hogy az angol szurkolók nem csak a meccs alatt okoztak botrányt: találkozó előtt több százan próbáltak meg jegy nélkül bejutni a mérkőzésre, a döntő napján pedig valósággal csatatérré változtatták Londont, volt hogy a rendőröknek támadtak neki, de előfordult az is, hogy egymást verték az angol fanatikusok, a finálét követően pedig a stadionból kijövő olasz drukkereket is bántalmazták.

Szijjártó Johnsonnak is visszaszólt, a közmédiának nyilatkozva elmondta: „Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Boris Johnsonnal baráti kapcsolatot ápolunk, hiszen együtt szolgáltunk viszonylag hosszú ideig külügyminiszterként. Ezért minden tisztelettel a miniszterelnök irányában mondom azt, hogy egy ilyen súlyos kérdésben a kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni”.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom