Sport
Érdemes szurkolni az osztrákoknak
Ma kezdődik a világbajnoki selejtezők őszi szakasza, tizenhárom meccset játszanak szerte Európában, pályára lép a világbajnok francia válogatott is, de figyelni kell az oroszok és a norvégok hazai találkozójára is

Talán még soha nem fordult elő – különösen a modern időkben –, hogy 447 nappal a torna kezdete előtt még egyetlen biztos résztvevő se legyen a rendezőkön kívül. (Őket, mármint a katariakat a napokban kétszer is láthatjuk Magyarországon, Debrecenben ma a szerbekkel, szombaton a Cristiano Ronaldóval érkező portugálokkal játszanak.)
Európában három fordulón van túl a mezőny, a többségnek még hat mérkőzése van hátra. A FIFA döntése alapján Katarban a 31 vendég válogatottból öt lesz biztosan afrikai, négy ázsiai, négy dél-amerikai, három a Concacaf-zónába tartozó, valamint tizenhárom európai. A további két hely interkontinentális selejtezőn dől el, Dél-Amerika, a Concacaf-zóna, Ázsia és Óceánia egy-egy csapata játszik majd két párban, két helyért. Európa tizenhárom helye soknak tűnhet, de még így is biztosan lesznek nagyon erős kimaradók.
A mi kontinensünkön tíz csoportban játszanak, a győztesek mehetnek Katarba. A tíz csoportmásodik, valamint a legutóbbi Nemzetek Ligája legjobb – a maga vb-selejtezős csoportjában az első két helynél hátrább végző – szereplője játszik majd egy ahhoz hasonló rendszerű playoffot, amilyenből a magyar válogatott kijutott az idei Eb-re. Bár nagyon reméljük, hogy a hátralévő meccsein Marco Rossi csapata megtartja az első két hely közül valamelyiket, de legalább olyan erős esélyt kínál a playoffra a kiemelkedő Nemzetek Ligája-szereplés.
A realitás, hogy az NL-rangsorban előttünk álló hét csapat közül a francia, az olasz, a belga és a spanyol válogatottnak a vb-selejtezős helye alapján nem lesz szüksége erre a pótvizsga-lehetőségre. Ugyanakkor a belgákkal azonos csoportban lévő cseh és walesi válogatottnak mindenképpen. Így valójában egy kiadó hely marad, azt a magyar csapat akkor kaphatja meg, ha az osztrákok a csoportjuk első két helyén zárnak. Nem kezdtek ugyan jól, főleg a dánok elleni bécsi vereségük után az egyenes kijutásra kevés az esélyük, de a második helyre, főleg hogy Glasgow-ban már döntetlent játszottak, nagyon is reális esélyük van.
Ma tizenhárom selejtezőt rendeznek Euró-pában, közülük talán a koppenhágai Dánia–Skócia és ugyanebben a csoportban – a fentebb vázoltak miatt számunkra fontos – Moldova–Ausztria mérkőzés emelkedik ki. A világbajnok franciák Bosznia-Hercegovinát fogadják, izgalmasnak ígérkezik az Oroszország–Horvátország és a Norvégia–Hollandia találkozó is. A kazah–ukrán meccs (18.00) kivételével minden találkozó magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.
Az MLSZ sportszerű biztatást kér a Puskás Arénában
Csütörtökön telt ház, várhatóan frenetikus hangulat lesz a Magyarország–Anglia-mérkőzésen. Nagy tömeg, nagy veszély? Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője előre figyelmeztetett: „Jelen lesznek azok az ellenőrök, akik figyelik majd a szurkolók viselkedését, ezért kérte már Marco Rossi szövetségi kapitány is néhány nappal ezelőtt arra a drukkereket, hogy kizárólag sportszerű módon biztassák a válogatottat.
A magyar drukkerek már sokszor bizonyították, hogy tizenkettedik játékosként tudják segíteni a válogatottat, ezért fontos, hogy minden találkozón jelen lehessenek. Azonban ha az ellenőrök nem találnak mindent rendben, akkor jöhetnek szankciók, akár zárt kapus mérkőzések megrendezésére is kötelezhetnek minket” – hangsúlyozta, hozzátéve, az Európa-bajnokság idején talán a budapesti meccseken volt a legjobb hangulat, és szeretnék, ha ez a világbajnoki selejtezőkön is hasonló lenne.
Az angol válogatott ma érkezik Budapestre, mégpedig a sérült Dominic Calvert-Lewin nélkül. A brit sajtó a Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Rice, Phillips – Sterling, Mount, Grealish – Kane tizenegyet várja, ez egyetlen helyen (akkor Trippier kezdett, nem Grealish) tér el az Eb-döntőstől.
(AD)