Sport
Negyeddöntős az íjász Gáspár Tamás
Ezüstérmet nyert Novák Károly Eduárd romániai ifjúsági és sportminiszter Tokióban

Az asztaliteniszezők S9-es kategóriájában a kínai Hsziung Kuj-jen három győzelemmel elsőként, Szvitacs Alexa pedig – aki a brazil játékos, illetve a török Neslihan Kavas ellen nyert – másodikként jutott tovább, és az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzik ma a döntőért. Szintén érmes már Pálos Péter, aki S11-es kategóriában a japán Aszano Takasival mérkőzött a legjobb nyolc között, és nagy küzdelemben harcolta ki az elődöntőt. Bronzmérkőzést nem rendeznek, így az elődöntők vesztesei harmadikként végeznek.
Ezüstérmet nyert pályakerékpárban Novák Károly Eduárd romániai ifjúsági és sportminiszter. A 2012-es londoni paralimpiai játékokon aranyérmes sportoló a 4000 méteres egyéni üldözőverseny C4-es kategóriájú fináléjában kapott ki a kvalifikációban parakerékpáros világcsúcsot tekerő szlovák Jozef Metelkától.
A 45 esztendős csíkszeredai Novák gyorskorcsolyázott, de 19 éves korában gépkocsibalesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábfejét. A C5-ös kategóriában Wermeser Zsombor a hetedik helyen végzett. „Ezt az időt vártuk, tizenhat másodpercet javítottam az egyéni csúcsomon. Jöhet az országút, az már jobban testhez áll, a mezőnyversenyt nagyon várom, ott bármi történhet” – mondta Wermeser, aki dongalábbal született.
A Jumenosima Íjász Parkban a kerekesszékes íjász Gáspár Tamás (W1) a rangsorolóban 72 lövésből 647 körrel negyedik lett . Ezzel megspórolta a nyolcaddöntőt, és hétfőn a negyeddöntőben lő újra. „Sikerült az első négyben végezni, ami a cél volt. Edzünk, készülünk a döntő napra, nagyon pozitív vagyok” – nyilatkozta Gáspár.
A női párbajtőr csapatversenyében a Veres Amarilla, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi összeállítású együttesünk 45–37-re kikapott az esélyesebb kínaiaktól, majd simán, 45-13-ra verték az amerikaiakat. Meglepetésre az ukránok egy tussal legyőzték a kínai csapatot, ezért ellenük egy szimpla győzelem sem lett volna elég a továbbjutáshoz, a körbeverésnél a találatarányt is figyelni kellett volna. A pluszteher nem tett jót a magyar csapatnak, az ukránok 45–38-ra győztek, így együttesünk, amely öt éve, Rio de Janeiróban harmadik volt, ezúttal ötödik lett.