Sport

Cristiano Ronaldo visszatérhet a Real Madridhoz

A Juventus labdarúgócsapatának ötszörös aranylabdás támadója, Cristiano Ronaldo a spanyol sajtó szerint akár idény nyáron visszatérhet korábbi klubjába, a Real Madridba.

Cristiano Ronaldo visszatérhet a Real Madridhoz
Ronaldo egyelőre még a Juventus játékosa, kérdés, hogy vajon ősszel is a torinóiak mezében látjuk-e majd játszani
Fotó: AFP/NurPhoto/Giuseppe Cottini

A 36 esztendős portugál csatár kapcsán már tavasszal lehetett hallani, hogy szívesen lenne ismét a madridiak játékosa, most azonban egy újabb érv szólna a váltás mellett: Carlo Ancelotti személye.

A Real jelenlegi vezetőedzője 2013 és 2015 között már irányította a fehér mezeseket, ekkor dolgoztak együtt Cristiano Ronaldóval, és köztudott, hogy a mai napig jóban vannak, maga Ronaldo is többször beszélt arról, hogy örömmel futballozna ismét az olasz mester irányítása alatt.

A Marca az El Chiringuito TV információira hivatkozva arról ír, hogy Ancelotti kérte a klub vezetőit, tegyenek meg mindent az Európa-bajnok futballista megszerzéséért, sőt, a tréner állítólag Ronaldo környezetével is felvette a kapcsolatot, jelezve, hogy szeretné a csapatában tudni a portugált.

Ahogy az El Mundo Deportivo cikke is megjegyzi, a Madrid számára ugyanakkor elsősorban Kylian Mbappé leigazolása a prioritás ezen a nyáron, ha az az üzlet nem jönne össze, Ronaldo szerződtetése valószínűleg inkább akkor kerülhetne képbe.

Eközben a Corriere Dello Sport úgy tudja, a vele már korábban hírbe hozott PSG mellett a Manchester City is reális opció lehet Ronaldónak a folytatásra, a játékos ügynöke, Jorge Mendes egy ideje már tárgyal is az angol klub képviselőivel.

Időközben Carlo Ancelotti reagált a Ronaldo szerződtetéséről szóló hírekre: a Twitteren azt írta, hogy a támadó igazi legenda a Realnál, és bár nagyon tiszteli és kedveli őt, nem jutott eszébe, hogy leigazolja.

Kapcsolódó írásaink

Válságot kezel a La Liga

ĀNagyszerűen indult a Real Madrid számára a második Ancelotti-éra, a klub hívei reménykednek abban, hogy a korábbiakhoz képest eddig szerény erősítés ellenére a csapat versenyben lesz majd a legfontosabb trófeákért a 2021–2022-es idényben

A PSG új álma: CR7

ĀA spanyol és az angol sajtó is azt sejteti – a francia leginkább diszkréten hallgat erről –, hogy a közeli napokban még egy nagy durranás várható az átigazolási piacon