Sport

Roglic ott kezdte, ahol abbahagyta

A harmadik háromhetes országúti kerékpárversenyen, a spanyol Vueltán mindenki kárpótolni szeretné magát, aki a Girón, a Touron és az olimpián kimaradt a jóból

A világörökség részeként számon tartott burgosi Szűz Mária-katedrális nyugati kapujától, az 1240-ből származó, csillag formájú, hatalmas rozettaablak elől indult – szinte a székesegyház szájából (áldásával) – az idei Vuelta a Espana.

Roglic ott kezdte, ahol abbahagyta
Roglic nevetve nyerte az első, katedrálisrajtos Vuelta-szakaszt
Fotó: AFP/Ander Gillenea

Sorrendben a 76., amelyet tavaly a járvány miatt szokatlanul későre és gonosz időre halasztottak, de idén visszatért a megszokott naptári időszakára, a Giro d’Italia és a Tour de France után, lezárva az úgynevezett Grand Tourt. Burgos a nyitóállomás, Kasztília egykori fővárosa méltó helyszín a nyitány időfutamra, és még pár napig a környéken marad a mezőny ezt követően, a végállomás pedig a világszerte ismert Szent Jakab-zarándokút végállomása, Santiago de Compostela.

Eljött mindenki, a neves istállók a legjobbjaikat nevezték a háromhetes viadalra, talán még sosem volt olyan, hogy a friss országúti mezőny és időfutam, valamint hegyi kerekes olimpiai bajnok és a regnáló világbajnok egyszerre induljon. A mezőnyben a 23 csapat képviseletében vannak korábbi GT-győztesek, szakasznyertesek is – megannyi nagyágyú.

A szombati időfutamot az utolsóként induló Jumbo-Visma kerekes, a tokiói időfutam-aranyérmes, a Vuelta 2019-es és 2020-as győztese, a szlovén Primoz Roglic nyerte. Hat másodpercet vert a sokáig élen álló spanyol Alex Aranburura (Astana-Premier). Övé lett a spanyol körverseny összetett éllovasának járó piros trikó. És persze a zöld is. De mivel kettőt nem hordhat, ezt Aranburu viselhette vasárnap. A hegyi szakaszt (ebbe a bő nyolc percbe ez is befért) az amerikai istállótárs, Sepp Kuss vitte el.

Vasárnap a Caleruega és Burgos közötti 166,7 kilométeres 2. etappal folytatódott a verseny.

A mezőny háromfős szökést engedett el, amelyben három tokiói olimpiai bajnok tekert: az országúti mezőnyversenyben aranyérmes ecuadori Richard Carapaz, az időfutamnyertes Roglic, illetve a hegyi kerékpárban győztes brit Thomas Pidcock. Mivel a szakaszon nem volt kategorizált emelkedő, sprintbefutó nézett ki a hőségben. A „végjátékot” 4,2 kilométerrel a cél előtt egy bukás vezette fel. A sprintben a belga Jasper Philipsen (Alpecin-Fenix) diadalmaskodott, azt követően, hogy a Tour de France-on hat etapon is dobogós volt, de győztes nem. Az összetett élén Roglic négy másodpercet megőrzött előnyéből.

Kapcsolódó írásaink