Sport
Kilencpontos Kisvárda
A vendégek a korábbi válogatott Nagy Dániel látványos góljával gyorsan vezetést szereztek, és őrizték előnyüket. Úgy festett, a Groupama Aréna átadása óta először a Fradi két egymást követő hazai bajnoki mérkőzését veszítheti el. Ám az első játékrész ráadása alapos fordulatot hozott, a bajnokcsapat két gólt is szerzett.
A második félidőben már nem volt kétséges a találkozó kimenetele, izgalmat a hazaiak hívei számára legfeljebb Tokmac sérülése okozott, kérdéses, hogy a norvég válogatott játékos felépül-e a Young Boys elleni, szerdai BL-selejtezőre.
A MOL Fehérvár, ahogyan az első mérkőzésén is Zalaegerszegen, vezetést szerzett idegenben, de az újonc Gyirmót kiegyenlített. Szabics Imre együttese így továbbra is veretlen – de egyben nyeretlen is. Nem kapott még ki az újonc DVSC sem, amely három gólt kapott Pakson, mégis elvitt egy pontot.
A Paks továbbra is sok gólt szerez és sokat kap: az első három fordulóban tizenegy gólt ért el. Az idény meglepetéscsapata a Kisvárda, amely hátrányból fordított két fejes góllal a Hungária körúton, és egyedüli hibátlan mérlegével vezeti a labdarúgó NB I. tabelláját.
NB I., 3. forduló. MTK–Kisvárda 1–2, gólszerzők: Grozav (32.), illetve Hej (69.), Mesanovic (75.). Paks–Debreceni VSC 2–2, g.: Ádám (45. – 11-esből), Hahn (50.), Bognár I. (63.), illetve Ferenczi (27.), Dzsudzsák (41.), Ugrai (73.). Ferencváros–Mezőkövesd 4–1, g.: Boli (45+2., 94.), Mak (45+4.), Uzuni (68. - 11-esből), illetve Nagy D. (6.). Gyirmót–MOL Fehérvár 1–1, g.: Varga B. (61.), illetve Petrjak (30.). Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia rossz idő miatt 1–2–es állásnál félbeszakadt. Az Újpest–Honvéd–mérkőzés lapzárta után ért véget.
A bajnokság élcsoportjának állása: 1. Kisvárda 9 pont, 2. Mezőkövesd 6, 3. DVSC 5, 4. Paks 4, 5. MTK 4.
NB II., 3. forduló: Budafok–Szeged 1–1, III. Kerület–Dorog 1–2, Nyíregyháza–Haladás 0–0, Békéscsaba–Tiszakécske 2–2, ETO–Szentlőrinc 1–1, PMFC–Budaörs 1–1, Szolnok–Soroksár 3–1, Kecskemét–Ajka 3–1, Siófok–Diósgyőr 1–1, Vasas–Csákvár 2–1.
Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 7, 2. Szeged 7, 3. Szolnok 3.