Sport

Frizbi 4 Nemzet Kupának ad otthont a hétvégén Győr

Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Repülő Korong Szövetség a hétvégén a 4 Nemzet Kupa elnevezésű, meghívásos Ultimate frizbiversenyt.

Frizbi 4 Nemzet Kupának ad otthont a hétvégén Győr
A magyar válogatott a tornán Románia, Szlovákia és Szlovénia legjobbjaival mérkőzik meg.
Fotó: mrksz.hu

A szombat-vasárnapi viadalon Románia, Szlovákia és Szlovénia felnőtt, vegyes válogatottjai lesznek a magyar csapat ellenfelei a Győri Olimpiai Sportparkban.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint tavaly és idén a sportág valamennyi világversenyét törölték a pandémia miatt, így kiemelt jelentősége van, hogy ezen a tornán a négy ország felnőtt válogatottjai két évvel az Európa-bajnokság előtt összemérhetik erejüket.

„A tornán való magyar szereplés egyben visszajelzés is lesz, hogy az Európa-szerte kuriózumnak számító, hazánkban immár három éve működő ligarendszerű magyar bajnokság nemzetközi szinten mennyire erősíti a magyar válogatott erejét. A nemzeti csapatban hét lány és hét fiú kapott helyet öt egyesület képviseletében” - áll a közleményben.