A világbajnok nem jutott be az olimpiai döntőbe

A sportág elsőszámú nagyhatalma, amelynek keretéből Carli Lloyd a harmadik aranyérméért utazott Tokióba, hogy ezzel beérje korábbi csapattársait, Shannon Boxxot, Christie Rampone-t és Heather Mittst, toronymagas esélyesként érkezett a játékokra. A 2019-ben megnyert világbajnokság után a kispadon Jill Ellist váltó Vlatko Andonovski 44 mérkőzéses veretlenségi sorozattal vitte a csapatot Japánba – ez szakadt meg a nyitómérkőzésen, ahol – kár lenne szépíteni – a svédek tönkreverték az amerikai csapatot.

A USWNT az olimpián lejátszott öt mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni a rendes játékidőben, de még így is esélyesként várta az északi szomszédja, a kanadaiak elleni elődöntőt. Tény, az eddig remekül védő kapus, Alyssa Naeher korai sérülése megzavarhatta a csapatot, de ez sem mentség arra, hogy az amerikaiak miért nem tudtak már megint gólt szerezni. Öt mérkőzése közül hármon, Svédország, Ausztrália és Kanada ellen nullán maradtak a USWNT támadói, és ezen csak milliméternyit kozmetikáz az új-zélandiak elleni féltucat és a hollandok elleni kettő.

Azt hihetnénk, az amerikaiakon, akik a legutóbbi két világbajnokságot megnyerték és 2011-ben is a döntőbe jutottak, valamiféle olimpiai átok ül a londoni aranyérem óta. Rióban a nyolc között estek ki, most egy fordulóval tovább jutottak ugyan, de bukdácsolva.

A valós ok azonban inkább az, hogy Andonovskinak „nem volt szíve” végrehajtani a generációváltást, a 39 éves Lloydnak, az egyaránt 36 éves Sauerbrunnek és Rapinoe-nak, a 33 éves Naehernek és Heath-nek, és a két 32 évesnek O’Harának és Morgannak vitathatatlanul helye lehet bármely ország válogatottjában. De így együtt, soknak bizonyultak. Kétségtelen az is, hogy az amerikaiak, az utóbbi időben felettébb sokat, de az általánosnál mindenképpen többet foglalkoztak saját és sportáguk társadalmi küldetésével. Nem állítható, hogy ez elvette volna az idejüket, vagy ettől még nem tudtak volna a futballra koncentrálni. De az igen, hogy a társadalmi mozgalmakban ikonikussá vált játékosok olyan szerepet töltöttek be az amerikai sport és közéletben, ami megnehezítette azt a generációváltást, amely Tokió után – és a 2023-as, ausztráliai – új-zélandi vb előtt – végképp elodázhatatlanná vált.