Sport
Tenisz: Bencic az olimpiai bajnok női egyesben

A világranglistán 12. Bencic villámrajtot vett a döntőben, ugyanis azonnal brékelni tudta 22 esztendős prágai riválisát. A 2019-ben Roland Garros-döntős Vondrousova ezt követően sorozatban három játék megnyerésével fordított, ugyanis 24 éves riválisa rengeteget sokat hibázott.
Ennek ellenére Bencic azonnal egyenlített, majd mindketten stabilizálták adogatójátékaikat, így jutottak el 5:5-ig. A svájci játékos ekkor - számára a legjobbkor - egymás után két játékot nyert, így egy óra elteltével vezetett.
A második felvonás elején ezúttal Vondrousova volt az, aki brékkel kezdett, majd riválisát állva hagyva 5:1-re elhúzott, kisvártatva pedig kiegyenlítette az összetett állást.
Az utolsó szett első öt gémjében négy brékre került sor, majd a 2019-es US Openen elődöntős svájci rendezte a sorokat, 5:3-nál a meccsért adogatott, és a második mérkőzéslabdánál a cseh méteres outot ütött. A finálé 2 óra 26 percig tartott.
A pályafutása ötödik tornagyőzelmét arató Bencic vasárnap a női párosok döntőjében is érdekelt lesz, Viktorija Golubic partnereként az idei Roland Garros-bajnok cseh Barbora Krejcikovával és Katerina Siniakovával találkozik.
Az egyes harmadik helyét az ukrán Jelina Szvitolina szerezte meg, miután a bronzmérkőzésen szetthátrányból fordítva, 2 óra 28 perc alatt legyőzte a kazah Jelena Ribakinát.
Női egyes, döntő:
Belinda Bencic (svájci, 9.)-Marketa Vondrousova (cseh) 7:5, 2:6, 6:3
A 3. helyért:
Jelina Szvitolina (ukrán, 4.)-Jelena Ribakina (kazah, 15.) 1:6, 7:6 (7-5), 6:4