Sport

Félidőben új meccs kezdődött

Nézzük az érem szebbik oldalát: a magyar férfi vízilabda-válogatott a japánok elleni csoportmérkőzés harmadik és negyedik negyedére összerakta a védekezését, és továbbra is kiválóan használta ki az emberelőnyöket. A „félidőben” még 8–8 volt az állás a házigazdák ellen, a vége 16–11 lett.

Félidőben új meccs kezdődött
Hárai Balázs nem könnyen jutott a labdához
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Könnyen kiszámolható: az első két és az utolsó két negyedben is nyolc gólt lőtt Märcz Tamás együttese, ám ameddig az első periódusban ugyancsak nyolc, a másodikban már csak három gólt kapott. Ehhez az is kellett, hogy nagyon feljavult Vogel Soma teljesítménye is. A Ferencváros kapusa azt nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt: „Pontosan olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk.

A japánok érdekes és speciális játékot játszanak, gyorsak és pörgősek, arra is számítottunk, hogy a félidőben még szoros lesz az eredmény, aztán a második félidőben jobban visszazártunk, és ez azt eredményezte, hogy el tudtunk tőlük lépni jobban.” A négygólos Zalánki Gergő szerint: „Elég speciális játékot játszanak, ezért nekünk is speciális játékkal kellett reagálnunk, de úgy gondolom, hogy ezt a feladatot megoldottuk. Higgadtak tudtunk maradni. A japánok nagyon mennek, úszkálnak összevissza, teljesen kiszámíthatatlanok, a lövéseik nagyon gyorsak, ütemtelenek. A védekezésben szinte fordítva védekeznek.”

Märcz Tamás szövetségi kapitány arról beszélt, hogy el is fáradtak a japánok a mérkőzés második felére, és sikerült egy-két taktikai fogással is megfogni őket. Tény, hogy eleinte nem volt rendben a védekezés, tizenhat játékperc alatt nyolc gólt kapni a japánoktól az nagyon sok, főleg annak tudatában, hogy a görögöktől tíz gólt kapva veszített a válogatott. A magyar válogatott következő ellenfele csütörtökön a dél-afrikai gárda lesz. (A csoport többi mai mérkőzésén: Olaszország–Görögország 6–6, Egyesült Államok–Dél-Afrika 20–3).

Kapcsolódó írásaink