Sport
Megerősítette tisztségében Lázár Jánost a tagság
Rendkívüli közgyűlés
Az elnök kiemelte, hogy a még zajló eljárásokkal együtt a szövetség pénzügyi konszolidációja nagy részben megtörtént, így a vezetőség rátérhet a szakmai munkára. A voksoláson Lázár 117 igen szavazatot kapott, egy-egy nemmel és tartózkodással. A másik szavazólap összesítése alapján az elnökség 62 igen mellett 49 nem és 9 tartózkodó szavazatban részesült, tehát folytatja a munkáját.
Az MTSZ tavaly július óta, a pénzügyi konszolidáció jegyében 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, s ebből márciusig 1,7 milliárdot már kifizetett a kluboknak és versenyszervezőknek.