Sport

Hivatalos: Hanga Ádám a Real Madridba igazolt

A spanyol élvonalban szereplő Real Madrid csapatában folytatja pályafutását Hanga Ádám, a magyar válogatott kosárlabdázója.

Hivatalos: Hanga Ádám a Real Madridba igazolt
Hanga a Real Madridban is a 8-as számú mezt fogja majd viselni
Fotó: realmadrid.com

A 32 éves játékos szerződtetését pénteken kora este, hivatalos honlapján jelentette be a fővárosi klub, amely kettő plusz egy évre igazolta le a rutinos kosarast.

„Hálás vagyok a lehetőségért, amelyet kaptam, és nagyon várom már a szezonrajtot” - mondta a Real honlapjának adott interjújában a magyar kosaras.

„Örülök, hogy a spanyol ligában és az Euroligában játszhatok tovább, próbálom majd a maximumot adni emberként és profi kosárlabdázóként is.

A Real egy győztes csapat, amely évek óta hihetetlen szinten teljesít, nagyon jól ismerem a játékosokat és a rendszert, amelyben játszanak. Bízom benne, hogy érvényesíteni tudom a képességeimet, és sokat tudok hozzátenni a csapat játékához.

Az elmúlt években több poszton is szerepeltem, ami a hasznomra válhat, és mindig azt mondtam, hogy azon a poszton próbálok a legjobban teljesíteni, ahová az edzőm állított” - jelentette ki Hanga, hozzátéve, négy trófeáért fog küzdeni a következő szezonban, és szeretne Euroligát is nyerni, amely még hiányzik a gyűjteményéből.

Hanga Ádám 2017 óta játszott a Barcelonában, melynek színeiben összesen 276 mérkőzésen szerepelt. A legutóbbi idényben - éppen a Real Madridot megelőzve - bajnoki címet és Spanyol Kupát nyert a csapattal, melyben negyven bajnoki meccsen lépett pályára, átlagban 15.8 percet töltött a parketten, ezalatt 5.6 pontot, 3.2 lepattanót és 1.9 gólpasszt ért el.

Tavasszal azonban kevesebb játéklehetőséget kapott, az Euroliga elveszített döntőjében mindössze hét másodpercre állította be Sarunas Jasikevicius vezetőedző. Ezzel kapcsolatban a magyar játékos a Nemzeti Sportnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy nem tartja fairnek a tréner döntését, de túltette magát rajta.

A Barcelona az elmúlt héten jelentette be, hogy Hanga távozik az együttestől, bár a közlemény konkrétan nem tér ki rá, feltételezhető, hogy felbontották a szerződését, amely eredetileg 2022-ig szólt volna, plusz egy éves opcióval.

Kapcsolódó írásaink