Sport
Már ma „visszavágót” játszanak az olimpián
A Vlatko Antonovski által irányított együttesnek minden esélye megvan arra, hogy visszaszerezze az olimpiai aranyat a nagy csalódást hozó riói szereplés után. Az USWNT (US Women’s National Team) az első öt ötkarikás tornából négyet megnyert, egyen ezüstérmes volt, majd 2016-ban, óriási favoritként, a svédek ellen kiesett a negyeddöntőben. Az utóbbi években ellenben újra dominálja a női futballt, a mostani keret tagjainak nagy része 2019-ben világbajnoki címet szerzett, 2019 januárja óta veretlen, a legutóbbi 41 mérkőzéséből, két döntetlen mellett, 39-et megnyert.
A 39 éves Carli Lloyd a harmadik olimpiai aranyáért utazott Tokióba, ezzel beérné négy korábbi londoni csapattársnőjét, Shannon Boxxot, Christie Ramponét, Heather Mitts és Heather O’Reillyt az örökranglista élén. Rajta kívül Alex Morgan és Megane Rapinoe számít a legnagyobb sztárnak. A riói emlékek miatt különleges, hogy az amerikaiak éppen a svédek ellen játsszák ma az első csoportmeccsüket.
Az sem lenne bombameglepetés, ha a két csapat majd a döntőben újra találkozna… E kettőn és a 2011-ben világbajnok, négy évvel később vb-ezüstérmes házigazda Japánon kívül talán az a válogatott a legesélyesebb, amelyik valójában nem harcolta ki, hanem átvette az indulási jogot: brit színekben a két skót és egy walesi játékossal megerősített angol válogatott indul. A női tornán 12 csapat szerepel – a címvédő németek nem jutottak ki Tokióba –, ebből nyolc jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, ott kezdődik majd csak igazán a tánc.