Sport
Két góllal nyert a Fradi a BL-selejtezőben

Az előző idényben csoportkörös magyar bajnokcsapat a 25. percben Myrto Uzuni góljával szerezte meg a vezetést, a végeredményt pedig a 39. percben Tokmac Nguen állította be. Előbbi támadó akár a párharcot is eldönthette volna, de a 92. percben büntetőt rontott.
A visszavágót egy hét múlva rendezik. Amennyiben a zöld-fehérek továbbjutnak, akkor a harmadik fordulóban a cseh bajnok Slavia Prahával találkoznak, és biztossá válik, hogy a főtáblán szerepelnek majd az egyik nemzetközi kupában.
Ebben a kiírásban egyértelműen a legjobb első félidejét játszotta a tavaly csoportkörös Ferencváros és már a tizedik percben kis híján megszerezte a vezetést, de Uzuni lövése a keresztlécen csattant. Az előző körben a koszovói FC Prishtina elleni visszavágón triplázó albán támadónak a 25. percben már összejött a gól, ekkor Ryan Mmaee gyönyörű passzát értékesítette.
A házigazdák uralták az összecsapást, és a tavalyi selejtezőkön is villogó Nguen Tokmac látványos lövésével megduplázták előnyüket.
A fordulást követően is a magyar bajnokcsapat futballozott fölényben, de a nagy helyzetek ezúttal - egy Mmaee-fejest leszámítva - elmaradtak. A vendégek a kapura nem jelentettek komoly veszélyt, ráadásul a 91. percben még nehezebb helyzetbe kerülhettek volna a továbbjutás szempontjából, hiszen egy kezezés miatt büntetőhöz jutott a Ferencváros, de Uzuni lövését védte a kapus.
BL-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Zalgiris Vilnius (litván) 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 10 107 néző, v.: Kruasvili (georgiai)
gólszerzők: Uzuni (25.), Nguen (39.)
sárga lap: Haratin (45), illetve Gamakov (44.)
Ferencváros:
Dibusz - Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic (Vécsei, 92.) - Haratin, Somália - Nguen (Zachariassen, 69.), Uzuni, Zubkov (Mak, 69.) - R. Mmaee (Boli, 76.)
Zalgiris Vilnius:
Gertmonas - Mikoliunas, Ljubisavljevic, Tatomirovic, Bopesu - Onazi (Kuklis, 84.), Gamakov (Kis, 59.), Verbickas - Kyeremeh (Karamarkov, 59.), Tadic (Sylvestr, 65.), Videmont
Peter Stöger vezetőedző korábban arról beszélt: amennyiben a Ferencváros a legjobbját nyújtja a litván bajnok Zalgiris Vilnius ellen, akkor tovább fog jutni a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójából.

Az előző kiírásban csoportkörös FTC nyáron kinevezett vezetőedzője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a koszovói FC Prishtina elleni párharcban jól teljesítettek, sok helyzetet kialakítottak, ugyanakkor az ellenfél is a kívántnál többször került közel a kapujukhoz.
„Hiába vagyunk mi az esélyesek, a Zalgiris ellen közel a legjobbunkra lesz szükség a továbbjutáshoz. Ha magas szinten tudunk játszani, ez sikerülni fog” - bizakodott az osztrák szakvezető a meccs előtt.
A Zalgirist irányító kazah Vlagyimir Cserubin úgy fogalmazott, a Ferencvárosnak előnyt jelent, hogy hazai pályán kezdi a párharcot, ugyanis a jelenlegi helyzetben az nagy fór, ha egy csapat a szurkolói előtt játszhat.
„Tudjuk, hogy riválisunk szeret támadni, így nem lehet más célunk, mint minél kevesebb lehetőséget engedni neki a kapunk előtt” - fogalmazott Cserubin, aki bízott abban, hogy az ő csapatának is lesznek gólszerzési esélyei.