Sport

A kínos örmény kupakudarc után távozik a Fehérvár FC sportigazgatója

A korai kupabúcsú következménye

A három éve még az Európa-liga csoportkörében jól szereplő – például hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Chelsea-vel – Fehérvár FC-t egyre több kudarc érte, az elmúlt szezonban a bajnokságban a Ferencváros mellett a Puskás Akadémia is megelőzte.

Megváltónak érkezett tavasszal vezetőedzőnek Szabics Imre, akinek az irányításával a zömében idegenlégiósokból álló csapat az első fordulóban kiesett a harmadik számú kupa, a Konferencia Liga selejtezőjében, az örmény bajnokságban negyedik Ararat Jereván búcsúztatta.

Mindezek után nem volt meglepetés, hogy a játékoskeretért részben felelős Kovács Zoltán sportigazgató felajánlotta lemondását, és az sem, hogy ezt a klubvezetés elfogadta. „Köszönöm szépen az elmúlt csaknem hat évet az összes, a klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsósorban a klub tulajdonosának és vezetésének.

A bajnoki cím, a kupagyőzelem vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak” – írta a klub honlapján Kovács, aki 2015 augusztusától volt a klub sportigazgatója.

Kapcsolódó írásaink

Szoboszlai visszatért

ĀKétszáztíz nap kihagyás után debütált az RB Leipzigben Szoboszlai Dominik magyar válogatott