Sport

Túl erős volt az Ararat Fioláéknak

Kilátástalan játékkal a MOL Fehérvár FC már az első selejtező fordulóban búcsúzott a Konferencia Ligában

Kellemetlen meglepetésre a Fehérvár 2–0-ra kikapott az Ararat Jereván vendégeként a hazai 1–1-es döntetlen után, így már az első fordulóban kiesett a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében.

Túl erős volt az Ararat Fioláéknak
A nigériai Funsho hol a labdáról maradt le, hol rossz helyen keresgélte azt
Fotó: Molfehervarfc.hu

A Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői ugyan arról beszélnek, hogy több hazai játékos kellene a klubcsapatainkba, de ennek épp az ellenkezője történik. A magyar bajnoki bronzérmes együttes úgy kezdett az Ararat ellen, hogy a hét idegenlégiós mellett Fiola Attila, Kovácsik Ádám és a honosított Nikolics Nemanja és Loic Nego lépett pályára Gyumriban. Amit indokolhatott volna a Fehérvár jó játéka, de Alefék ugyan támadtak-támadtak, ám pontatlanul.

A 33. percben a hazai csapat egy felesleges kezezés után húsz méterre a Fehérvár kapujától szabadrúgást kapott, amit a szerb Pobulics – aki Fehérváron az egyenlítő gólt szerezte – tanítani való módon a jobb felsőbe csavart (1–0). Tíz perc múlva hasonlóan jó helyről együttesünk is szabadrúgást kapott, azonban Heister erőtlenül, laposan a kapusba lőtt.

A második félidőben a Fehérvár már veszélyesebben támadott, de Zivzivadze és Stopira a befejezésnél hibázott. Aztán a 85. percben az örmény kapus kirúgását két fehérvári játékos díszkíséretében a 19 éves Silue megszerezte, s Kovácsik mellett a kapuba lőtt (2–0). Így szégyenszemre az örmény bajnokság negyedik helyezettje elbúcsúztatta a jobb játékoskerettel rendelkező Fehérvárt. A Puskás Akadémia–Turku mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.

A Loki José Mourinho csapata ellen játszik

Olaszországban vív barátságos mérkőzést az AS Romával a Debrecen NB I-be visszajutott futballcsapata jövő vasárnap 19 órától. Az AS Roma a legutóbbi idényben hetedik lett a Serie A-ban.

A gárda ismertebb játékosai közé tartozik Edin Dzeko, Pedro, Borja Mayoral, Ste­phan El-Shaarawy, Lorenzo Pellegrini, Nicoló Zaniolo, Javier Pastore és a portugál válogatott kapus, Rui Patrício. A Farkasok az új szezonnak új vezetőedzővel vágnak neki: májusban szerződtették a kispadra a londoni Tottenhamtől elküldött portugál José Mourinhót.
(MS)

Kapcsolódó írásaink