Sport

Megváltoztatták az olimpiai eskü szövegét, amely a szolidaritásról is szól

Tokió 2020

Módosított szövegű olimpiai esküt tesznek a versenyzők, az edzők és a versenybírók a tokiói játékok jövő pénteki megnyitóján.

A változtatásokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a sportolói bizottság javaslatai alapján hagyta jóvá. A szöveget az eddigi egy-egy helyett két – japán – versenyző, valamint két edző és két versenybíró mondja el a résztvevők nevében. „Ígérjük, hogy a szabályokat tiszteletben tartva és betartva, a fair play,
az elfogadás és az egyenlőség szellemében veszünk részt az olimpiai játékokon.

Szolidárisak vagyunk egymással, és a doppingolás, a csalás és a diszkrimináció bármilyen formája nélkül kötelezzük el magunkat a sport mellett. Tesszük ezt a csapataink megbecsülésére, az olimpizmus alapelveinek tiszteletben tartásával, és azért, hogy a világot jobbá tegyük a sport által” – idézte közleményében a NOB az új esküszöveget.

A változtatásokról Kirsty Coventry, a NOB sportolói testületének elnöke elmondta: „Egyetértünk abban, hogy erős üzenetet küldünk a világnak az egyenlőségről, az elfogadásról, a szolidaritásról, a békéről és a tiszteletről” – fogalmazott az úszóként olimpiai és világbajnok zimbabwei sportember.