Sport

Peter Sagan az olimpiát is bukta térdműtéte miatt

Tour de France

Megműtötték a Tour feladására kényszerült háromszoros világbajnok országúti kerékpáros Peter Sagant, aki a monacói térdoperációja miatt nem indulhat a tokiói olimpán sem.

A Bora-hansgrohe szlovák sprintere távollétében az istálló kétszeres osztrák bajnoka, Partrick Konrad nyerte a tegnapi szakaszt mégpedig sikeres szökés után. Ez volt a 29 éves kerékpárosnak az első etapgyőzelme a háromhetesek bármelyikén. A keddi Pas de la Case és Saint-Gaudens közötti 169 kilométeres távon négy kategorizált emelkedő várta a bringásokat, s mivel lesz még ennél is nehezebb nap, a hegyeket jól bírókat hagyták elszakadni.

Az összetettben egymással rivalizálók csak arra figyeltek, hogy egymástól ne szakadjanak le, így az élen álló, sárga trikós szlovén Tadej Pogacar és társai komoly, 13:49 perces hátránnyal, de együtt értek célba. A 2–5. helyezetteknek több, mint 5 perces a hátrányuk. Ma újra hegyi befutó következik, a versenyzők 3414 kilométer után vasárnap érnek célba a párizsi Champs-Élysées-n.