Sport

Öt éremért utaznak Kozákék Tokióba

Tizennyolc fős magyar válogatott indul az olimpián, hat versenyzőnk rajtolhat a paralimpián

Tizennyolc nappal a tokiói olimpia rajtja előtt ünnepélyes csapatbemutatón köszöntötték a nyári játékokra készülő versenyzőket. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta, a hivatalos elvárás öt érem az olimpián és egy dobogós helyezés a paralimpián.

Öt éremért utaznak Kozákék Tokióba
Huszonnégy versenyzőnk küzdhet Japánban, ahova Schmid Julia már elutazott
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hol másutt, mint egy dunai hajón mutatták be a szakágak vezetői a tokiói olimpián induló versenyzőiket. Schmidt Gábor, a szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy idén nyolcvanéves a szövetségük, és az elmúlt nyolc évtizedben a kajakosok és kenusok éppen 80 olimpiai érmet szereztek.

„Bízunk abban, hogy ez a sikersorozat Tokióban is folytatódni fog – hangsúlyozta Schmidt. – A hivatalos célkitűzés öt érem megszerzése. Az esélyeinket növeli, hogy egyesben és kettesben most először egy nemzetből két egység is indulhat. Az éremesélyes női kajakosok mellett a férfiaktól sikeres szereplést várok, és a nő kenusaink is érmesek lehetnek.”

Kérdésünkre a szövetség elnöke elmondta, hogy az indulók többsége július 25-én utazik Japánba, ahol hatnapos akklimatizáló edzőtáborozáson vesznek részt Takamacuban, ezután utaznak Tokióba, ahol augusztus 2-án kezdődnek a kajak-kenu-versenyek.

Hüttner Csaba, a gyorsasági válogatott szövetségi kapitánya azt emelte ki, hogy a magyarok minden versenyszámban indulhatnak az olimpiai versenyekben. A kapitány szerint a tokiói sok szempontból extrém olimpia lesz, és azon fog múlni a siker, hogy ki tud jobban alkalmazkodni a körülményekhez.

„Egyetértek azzal, hogy sok érem van ebben a csapatban, de szerintem aranyat nyerni nagyon nehéz lesz, hiszen a versenyzőinknek nagyon erős ellenfeleik lesznek” – magyarázta Hüttner.Ezt megerősítette a világbajnok kajakos, Kopasz Bálint is: „Riválisokban nem lesz hiány Tokióban. Az elmúlt öt évben több fiatal kajakos is betört a nemzetközi élmezőnybe, itthon például Varga Ádám. Ezért nagyon szoros csaták várhatók az érmekért.”

Az augusztus 24-én kezdődő paralimpián hat versenyzőnk indul, Weisz Róbert szakágvezető azt mondta, reménykednek az éremszerzésben.

Kapcsolódó írásaink