Sport

Sevcsenko: Az ukrán csapat kiérdemelte az ország szeretetét

Andrij Sevcsenko, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az Európa-bajnokság keddi nyolcaddöntőjében, Svédország ellen aratott 2-1-es győzelemmel csapata kiérdemelte az ország szeretetét.

Sevcsenko: Az ukrán csapat kiérdemelte az ország szeretetét
Andrij Sevcsenko, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya vigasztalja Emil Forsberget, a svédek középpályását
Fotó: LEE SMITH / POOL / AFP

 A szakember a hosszabbításos, glasgow-i összecsapás után kiemelte, a mérkőzésen mindkét fél nagyszerűen teljesített, az ő taktikájuk pedig jól működött.

„Próbáltuk irányítani is a játékot, de ez nem mindig sikerült. Érdekes meccs volt, egyik csapat sem akart veszíteni, és a végén a miénk volt a drámai befejezés. Ezzel a teljesítménnyel és elhivatottsággal a csapatom kiérdemelte az ország szeretetét” - mondta.

A mérkőzés legjobbjává választott Olekszandr Zincsenko közölte, a csoportkörös teljesítményét ért sok kritika után nehéz volt a nyolcaddöntőre koncentrálnia, pedig ő is érezte, hogy képes többet adni a válogatottnak.

„Ez egy történelmi eredmény, mindenkinek azt javaslom, hogy ünnepeljen, mert csak egyszer élünk, és lehet, hogy soha többé nem lesz alkalmunk átélni ilyen pillanatokat” - nyilatkozta.

Csapattársa, Mikola Matvijenko elmondta: Artem Beszjegyin kivételével mindannyian nagyon boldogok voltak, és társának ajánlotta a győzelmet és a továbbjutást. A védő reményét fejezte ki, hogy a mérkőzés hajrájában csereként beállt, majd lecserélt társuk sérülése nem annyira súlyos, mint elsőre tűnt.  

A 106. percben becserélt és a 121. percben győztes gólt szerző Artem Dovbik hangsúlyozta: nem tartja hősnek magát, bár mindenki ezt mondta róla.

Az ukrán válogatott támadója, Roman Jaremcsuk félmeztelenül mutatott be egy őrült táncot az öltözőben a svédek legyőzése után.

Objektum doboz

Janne Andersson, a svédek szövetségi kapitánya szerint hirtelen lett vége számukra mindannak, amit addig építettek, pedig közel jártak a folytatáshoz.

„Mindenki csalódott és csendes volt az öltözőben. Ilyenkor edzőként nem lehet mit mondani, mert semmi sem segít. Ezt csak az idő gyógyíthatja meg” - nyilatkozta.

Emil Forsberg, a svédek középpályása elmondta: abban a hitben volt, hogy az övék a jobb csapat, és többet érdemeltek volna a találkozón, de végül minden máshogy alakult. Hozzátette, a hosszabbításban emberhátrányban már különösen nehéz dolguk volt. Forsberg a svédek négy Eb-meccsén négy gólt szerzett - Ukrajna ellen a 43. percben ő egyenlített -, de úgy vélte, inkább maradt volna a nyolcaddöntőben gól nélkül, és továbbjutottak volna. „Csak szomorúságot érzek, ennél többre vágytunk” - közölte.

Csapattársa, Dejan Kulusevski hangsúlyozta, a francia válogatott hétfői, nyolcaddöntős búcsúját követően megállapította, hogy a „futball kegyetlen”, s ezt egy nappal később a saját bőrükön is tapasztalhatták.

„A futball sokat ad, de még többet elvesz” - nyilatkozta. Hozzátette, a győzelem érdekében sok energiát fektettek a játékba, így a hosszabbításban reménykedett a tizenegyespárbajban. A utolsó pillanatban kapott gól viszont „kés volt a szívébe”.

Ukrajna a szombati negyeddöntőben Angliával találkozik, a mérkőzést 21 órától Rómában rendezik.
 

Kapcsolódó írásaink