Sport
Grande Capitano
Kezdőrúgás
Feszültség tükröződött rajta. Szinte szuggerálta a gyepet a tekintetével. Látszott rajta, a legszívesebben ő is ott lenne. Az egykori tízes. A Grande Capitano. Vagyis Franceso Totti. A legnagyobb római focista, aki soha nem játszott más csapatban, mint a római Farkasoknál. Itt rúgta a labdát kölyökként, itt lett ifisként az AS Roma játékosa 1989-ben és mutatkozott be 16 évesen a felnőtt csapatban.
Hogy végül 28 év (!) után, az utolsó bajnoki meccsen itt fejezze be, amit elkezdett. Totti, a Grande Capitano pályafutása egyik csúcspontjára emlékezett tegnap, a második olasz csoportgyőzelmet követően is az Insta-oldalán: „Az érzelem leírhatatlan… Veled élni még szebb volt, köszönöm, Róma, 17-6-2001.” (A dátum az olasz bajnokság, a Scudetto megnyerésének napja, amikor már az év olasz labdarúgója, Totti volt a csapatkapitány.) Azóta elrepült húsz év, annyi minden változott, de Totti és Róma örök.