Sport

Megkönnyezte sikerét a görög Sztefanosz Cicipasz

Ma új női győztest ünnepelhetnek a Roland Garroson

Fordulatos, izgalmas, ötszettes elődöntőben Sztefanosz Cici­pasz legyőzte a német Alexander Zverevet, s a 22 éves görög teniszező az első Grand Slam-döntőjére készülhet a francia nyílt teniszbajnokságon.

Megkönnyezte sikerét a görög Sztefanosz Cicipasz
A legjobb görög teniszező három elveszített elődöntő után jutott a fináléba
Fotó: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A férfi egyes első elődöntőjének Cicipasz mellett a másik győztese a több ezer néző volt, nagyon izgalmas, színvonalas mérkőzést láthattak. Az ötödikként rangsorolt görög játékos rögtön elvette német riválisa adogatását, és mivel végig rendkívül magabiztosan szervált, előnybe került. A második játszmában Zverev egyből brékelt, de a stabilabban játszó Cicipasz 0:3 után sorozatban hat játékot nyert, így megduplázta előnyét.

Zverev azonban nem adta fel, és két 6:4-re megnyert játszmával kiegyenlített. Sőt a döntő szettben fogadóként már 40–0-ra vezetett, azonban Cicipasz fordítani tudott, majd 2:1-es vezetésénél brékelt, s biztosan, 6:3-ra nyerte a döntő csatát, s pályafutása első Grand Slam-döntőjére készülhet. A brit Andy Murray 2010-es melbourne-i fináléja óta ő lett a legfiatalabb döntős Grand Slam-tornán.

Megkönnyezte sikerét, majd elmondta: „Nagyon messziről, egy kis görög városból jutottam ide. Nem gondoltam arra, hogy egyszer Párizsban döntőt játszhatok. Pályafutásom eddigi legnagyobb sikerét értem el, amit annak is köszönhetek, hogy az elveszített negyedik szett után is arra gondoltam, hogy győzhetek.”

Mivel az első elődöntő több mint három és fél óráig tartott, így a Novak Djokovics–Rafael Nadal-párharc a tervezettnél másfél órával később kezdődött, s lapzártánk után fejeződött be.

A női egyes esélyesei mind kiestek, s hatalmas meglepetésre ma a cseh Barbora Krejciková és a 31. kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova küzd a trófeáért. Mindketten az első egyéni GS-fináléjukban küzdhetnek, Krejciková három éve párosban már nyert Párizsban. Ő viszont fáradtabb lehet riválisánál, mert szinte mindennap játszott, hiszen párosban is döntőbe jutott Siniakovával, míg Pavljucsenkova társával a nyolcaddöntőben kiesett.

Kapcsolódó írásaink

Botrányos éjszakai kényszerszünet

ĀRoland Garros. A francia nyílt teniszbajnokságon a női mezőnyben Pavljucsenkova–Krejcikova döntő lesz, egyikük sem tartozik a top játékosok közé, a férfiaknál ma még csak az elődöntőket játsszák