Sport
Southgate nagyon bízik kulcsjátékosai felépülésében
Jordan Henderson és Harry Maguire sem teljesen egészséges, mégis bekerült az angol keretbe

Kiszivárgott, hogy Sergio Ramosnak kétéves szerződést ajánl majd a Manchester City, amennyiben a védő nem hosszabbít a Real Madriddal. S nem utolsósorban Carlo Ancelotti nagyon közel áll ahhoz, hogy – elhagyva az Evertont – elfoglalja a Real Madridnál Ziné-dine Zidane megüresedett helyét a kispadon.
De fókuszban azért mostantól az Eb! Normális esetben nem egészen két hét múlva telt ház várná a német és a világbajnoki francia csapat rajtját Münchenben, de egyelőre nem tudni, hány szurkoló lehet a lelátókon. Hubert Aiwanger bajor gazdasági miniszter szerint mérkőzésenként tizenötezer. „Azt gondolom, hogy negatív tesztek birtokában minden ötödik ülőhely értékesíthető, de erről a következő napokban kell végleges döntést hoznunk” – jelentette ki.
A nap az Európa-bajnoksági keretek véglegesítésének napja is volt. Tizennégy szövetségi kapitány már korábban megnevezte a maga 26 emberét, másik kettőnél nem kellett tovább szűkíteni, hiszen a kapitányok – így a spanyol Luís Enrique is – a benevezhetőnél kevesebb futballistát jelöltek ki.
A belgák élén álló Roberto Martínez azok közé tartozik, akik már korábban végleges névsort adtak, de döntenie kellett arról, hogy a BL-döntőben súlyos arcsérülést szenvedett Kevin De Bruyne maradjon-e a keretben. Az orvosi vélemények szerint a Manchester City középpályása az első, az oroszok elleni meccsen aligha játszhat, de a torna későbbi szakaszában bevethető lesz. Tehát marad. A skót John Fleck koronavírusos, így nem utazik a hollandok elleni portugáliai felkészülési mérkőzésre, elkülönítésben marad a spanyolországi edzőtáborban.
Ha már a hollandoknál tartunk: Jesper Cillesennél már korábban diagnosztizálták a fertőzést, nem tudott edzeni az előző napokban, ezért kikerült a keretből.
Gareth Southgate angol szövetségi kapitány mégis benntartotta a keretben Trent Alexander-Arnoldot, valamint a nem teljesen egészséges Jordan Hendersont és Harry Maguire-t is. Kimaradt Jesse Lingaard, Aaron Ramsdale, Ben Godfrey, Ben White, James Ward-Prowse, Ollie Watkins és a sérült Mason Greenwood. Különös, de a múlt heti nemzetközi kupadöntőkben érintett angol válogatott játékosok hiányzása miatt a kihagyott hat egészséges játékos is szerepet kaphat a következő két előkészületi mérkőzésen. A walesiek is elveszítettek az utolsó pillanatban egy játékost: James Lawrence kénytelen kihagyni az Európa-bajnokságot.