Sport

Történelmi magyar siker Götzisben

Csúcsformában kezdte az idényt az olimpikon Krizsán Xénia

Első magyarként nyert Krizsán Xénia a götzisi többpróbaversenyen, méghozzá országos csúccsal, a világ idei legjobb eredményével. Az MTK atlétáját úton hazafelé értük el telefonon.

Történelmi magyar siker Götzisben
Krizsán Xénia győztes mosolya
Fotó: AFP/APA

– Olimpiai kvótásként milyen céllal indult az idény első rangos viadalán?

– Az olimpiai felkészülés állomásának tekintettem az osztrák versenyt, amelyen lemérhettem, hol tartok. Így mindenféle elvárás nélkül indultam, és engem is meglepett, hogy négy számban egyéni rekordot értem el, összetettben pedig megjavítottam a kétéves országos csúcsomat.

– Gáton, kétszázon, súlylökésben és távolugrásban is javított a legjobbján. Melyiknek örült a legjobban.

– A távolugrásban elért eredményemnek. Eddig 626 centi volt a rekordom, ezt sikerült tizenöt centivel megjavítanom. De a többi eredményem is azt jelezte, hogy az eddigi felkészülésem jól sikerült.

– Minek köszönhető ez a remek idénykezdés?

– Egyértelműen annak, hogy sérülés, betegség nem akadályozta a felkészülésemet. Ezért aztán fizikailag erősnek éreztem magam, a javuló eredmények pedig növelték az önbizalmamat a versenyen.

– Hogyan folytatja a felkészülését Tokióra?

– Az olimpiáig többpróbaversenyen már nem indulok, csak hazai viadalokon rajtolhatok egyéni számokban. A nemzetközi élmezőny nagyon megerősödött, mert külföldön egyre népszerűbb a többpróba. Ezért aztán továbbra is az a célom, hogy az olimpián tovább javítsam a csúcsot, és szeretnék az első hatban végezni.

Kapcsolódó írásaink