Sport

Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál

A Hertha labdarúgó csapata digitális közgyűlésén bejelentette, hogy a következő szezonban is Dárdai Pál lesz a berlini klub vezetőedzője.

Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál
Dárdai Pál marad a Hertha élén
Fotó: Soeren Stache / POOL / AFP

A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy a 45 éves, korábbi magyar szövetségi kapitány folytathatja munkáját a felnőtt csapat kispadján.

„Együtt megyünk a következő szezonnak, amelynek kapcsán csak azt ígérhetem, hogy a szorgalmat, a munkát továbbra is beletesszük, és megpróbálunk egy igazán jó évet produkálni” - nyilatkozta a szakember.

Dárdai játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a berlini együttesben, edzőként pedig első regnálása során 2015 és 2019 között 172 meccsen ült a kispadon, első szerepvállalásakor bennmaradt a csapattal az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett.

A magyar tréner januárban lett újra a gárda vezetőedzője, miután menesztették Bruno Labbadaiát. Dárdainak bent kellett tartania az élvonalban a Herthát, amelyet meg is tett. Visszatérésekor még arról szóltak a hírek, hogy 2022-ig szóló szerződést írt alá, azonban a bennmaradás kiharcolását követően Dárdai elmondta: ez csak „pszichológia” volt annak érdekében, hogy a játékosok bízzanak benne, valójában csak fél évre kérték fel a feladatra.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom