Sport
Péni István idegei bizonyára kötélből vannak
A doppingbotrány sem tudta megzavarniaz UTE olimpikonját, aki megvédte Eb-címét

– A botrányos hetek után milyen céllal állt lőállásba Eszéken?
– Egyértelműen a címvédés volt a célom, mert hittem magamban, annak ellenére, hogy sok edzést kihagytam. Tudtam, hogy ha a külvilágot ki tudom zárni a verseny alatt, akkor jó eredménnyel kerülhetek a döntőbe. Ez sikerült, mert mind a hatvan lövésem hibátlan lett, 629,9 körrel kerültem a fináléba, ahol viszont nagy csatát vívtam az elsőségért az izraeli Szergej Richterrel.
– Mire gondolt a döntő utolsó lövése előtt, amikor Richter öt tizeddel vezetett?
– Csak arra összpontosítottam, hogy pontosan célozzak. Ilyenkor nincs idő, nem is szabad a téttel foglalkozni. A lövésem jól sikerült, 10,5 kör lett, Richter viszont 10,0-t lőtt, így kiegyenlítettem. Ez annyira feldobott, hogy számítottam arra, hogy a szétlövésben győzhetek. Így is lett, négy tizeddel megelőztem a riválisomat.
– A kívülálló számára elmondaná, ez milyen különbséget jelent?
– Néhány tized millimétert. Ami jelzi, mennyire kiegyensúlyozott a nemzetközi élmezőny, nagyon kicsi különbségek dönthetik el a sorrendet.
– A doppingügye mennyire befolyásolhatja az olimpiai indulását?
– Semennyire. Miután bebizonyosodott, hogy szabotázs történt az indiai világkupa-viadalon, a nemzetközi szövetség felmentett a doppingolás vádja alól. A többi már a rendőrség és a fegyelmi bizottság dolga. Én már nem szeretnék ezzel a csúnya üggyel foglalkozni. Éppen elég baj, hogy ilyen megtörténhetett.
– Hogyan és hol készül fel Tokióra?
– Még lesz egy világkupaversenyünk, szerencsére nem a távoli Azerbajdzsánban, hanem a járvány miatt itt, Eszéken. Utána viszont elvonulok egy nyugodt helyre felkészülni az olimpiára. Az előzmények után, gondolom, érthető, hogy nem árulom el, hol fogok edzeni. A célom az, hogy a legjobb formámban utazhassak Tokióba.
Junior világcsúccsal győzött Hammerl
A junior férfiak kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyében Hammerl Soma az alapversenyben 1163 körrel végzett az élen az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnokságon. Az UTE puskása a döntőben is nagyszerűen lőtt, a térdelő és a fekvő testhelyzetű 15–15 sorozat után már nagy fölénnyel vezetett, és végül korosztályos világcsúcsot jelentő 464,8 körrel végzett az élen. Fölényéről mindent elmond, hogy a második orosz Matvej Potapovot 7,4 körrel utasította maga mögé.
(MS)