Sport
Kapás Boglárka megvédte bajnoki címét, két férfi úszónk is döntőbe jutott
Félidejéhez érkezett a budapesti vizes Európa-bajnokság medencés úszása a Duna Arénában, és eddig várakozáson felül teljesít a magyar csapat

Borítékolható volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok presztízscsatának tekinti a versenyt. No de Kapás Boglárka, a szám világbajnoka nem engedte ki a kezéből az aranyesélyt. Végig vezetve, bátor, 1:02 perc alatti 100 méterrel bekezdve, új egyéni csúcsot úszva aranyérmet nyert. Ideje: 2:06.50. Hosszúnak sem kellett szomorkodnia, látványos hajrával megkaparintotta az ezüstöt. Pedig az utolsó fordulóban még negyedik volt…
„Elégedett vagyok az időmmel, titkon reméltem egy egyéni csúcsot és ez sikerült, úgyhogy boldog vagyok” – nyilatkozta a finálé után Kapás Boglárka az M4 Sport kamerájának.
A nap magyar szempontból fontos másik döntőjéig, a férfiak 200 méteres vegyes úszásáig is bőven akadt szurkolni való. Két női elődöntőben ugyan nem sikerült kiharcolni a finálét Burián Katának (100 méter hát) és Halmai Petrának (200 méter mell), de Milák Kristóf ott lesz a pénteki 200 m gyors döntőjében, miután az első elődöntőben a harmadik, és összesítésben a hetedik lett. Második helyezésével pedig az időt se kellett lessük az 50 méteres pillangó elődöntőjében, ahol Szabó Szebasztián 23.10 másodpercnél csapott a célba. Azt mondta, tud ennél jobbat, és akkor meg lesz az érem.
A nap végül kissé felemásra sikeredett. Hiába érkezett a 200 méter vegyes döntőjébe junior világcsúccsal és a legjobb idővel a 18 éves Kós Hubert, ezúttal hiányzott belőle a spiritusz. De legalább a tizedik Európa-bajnokságán a tokiói szereplésért (is) harcoló Cseh László a surranópályán megmutatta, hogy mitől legenda már most.
Féltávnál, a hátúszó hossz után ő fordult elsőként, saját Európa-csúcsához közeli részidővel, a második Kós volt, de a spanyol Hugo González ellenállhatatlanul hajrázott, végül Cseh a negyedik és Kós az ötödik helyen végzett.