Sport

Két csapat, két érem a hétvégén

Vizes-eb. Éremesélyesként kezd ma Hosszú és Milák a Duna Arénában

A magyarok egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a budapesti vizes Európa-bajnokság első hetében. Ma már az úszóink is versenyeznek, Hosszú Katinka és Milák Kristóf is éremért küzd.

Nem kedvezett az időjárás a nyíltvízi úszóknak, akik a budakalászi Lupa-tó 17 fokos vízében versenyeztek az érmekért. A két női és két férfi úszóból álló vegyesváltóban hat együttes rajtolt. A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat nagy küzdelemben az olasz és a német együttes mögött harmadik lett. A 10 kilométeren ezüstérmes Olasz szerint: „Az egész csapat kitett magáért, maximális teljesítményt nyújtott, és elérte dobogós célját.”

Esőben rajtoltak, napsütésben értek célba az úszók a 25 kilométeres maratoni viadalon. Olasz a táv elején sokáig vezetett is, de aztán feladta a versenyt. A fiatal Sömenek Onon Kata remekül helytállt, a hajrában éremért küzdött, végül negyedikként ért célba, Vas Luca a kilencedik lett. A férfiak 15 fős mezőnyében Gálicz Péter a 8., Huszti Dávid pedig a 10. lett.

A fiatal magyar szinkronúszó csapat is felállhatott a dobogóra. A highlight kűrjében a Barta Niké, Csilling Katalin, Farkas Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Regényi Adelin, Rényi Luca, Szabó Anna összeállítású együttesünk bronzérmének fényét halványítja, hogy ebben a számban csak három csapat indult.

Ma végre elkezdődnek az úszóversenyek a Duna Arénában is, a nyitó napon a két egyéni döntőben Hosszú Katinka 400 m vegyesen, Milák Kristóf pedig 400 gyorson éremesélyesként rajtol.

Kapcsolódó írásaink