Sport
Manchesteri győzelme után még harcol a Liverpool a BL-ért
Az Atlético vasárnap bajnok lesz, ha nyer, a Real pedig botlik
Utóbbi két csapat éppen egymás ellen vívja ma az FA-kupa-döntőjét, majd egymás ellen játszik a 37. fordulóban. Utóbbiból következik, hogy valamelyik, de lehet, hogy mind a kettő biztosan veszít majd még pontokat. Jürgen Klopp csapatának hátralévő három ellenfele a West Bromwich, a Burnley és a Crystal Palace, míg a Chelsea az Aston Villa, a Leicester pedig a Tottenham ellen zárja a bajnoki idényt.
A spanyol La Ligában még a bajnoki cím is tét, ez vasárnap este, az utolsó előtti játéknapon eldőlhet, ha az Atlético Madrid legyőzi az Osasunát, a kétpontos hátrányban lévő, csütörtök este Granadában 4–1-re diadalmaskodó Real Madrid viszont nem nyer Bilbaóban az Athletic ellen.
Németországban még két forduló van hátra, a Bayern már bajnok, de a játékosai szeretnék Lewandowskit a Bundesliga 1. gólcsúcsához segíteni. A lengyel középcsatár eddigi 39 gólja eggyel kevesebb, mint Gerd Müller 1971–1972-es csúcsa. Az RB Leipzig az egy hellyel mögötte álló Wolfsburgot fogadja, már egy döntetlennel is bebiztosítja bajnoki ezüstérmét. A csapatnál nem a legjobb a hangulat, miután csütörtök este 4–1-re elveszítették a Dortmund elleni kupadöntőt. Az olasz forduló csúcsa a Juventus–Inter-rangadó.