Sport

Cristiano Ronaldo újabb mérföldkőhöz ért

Gianluigi Buffon, talán az utolsó juventusos bajnokiján, 43 évesen büntetőt védett

Az Atlético nagyot lépett a bajnoki cím felé a La Ligában, Olaszországban viszont valamennyi élcsapat nyerni tudott, így semennyit sem tisztázódott az Inter mögöttiek helyzete. Ellenben Cristiano Ronaldo újabb elképesztő mérföldkőhöz ért.

Cristiano Ronaldo újabb mérföldkőhöz ért
Cristiano Ronaldo nagy kedvvel játszott a Sassuolo ellen, meglőtte a Juvéban is a századik gólját
Fotó: AFP/Marco Bertorello

Diego Simeone együttese 2–1-re verte a Real Sociedadot, mégpedig könnyebben, mint amit az eredmény mutat. Yannick Carrasco és Angel Correa egy-egy góljával nem egészen félóra alatt megnyugtató előnybe került az Atlético, s bár Igor Zubaldia szépítése után az utolsó tíz perc izgalmas lett, a baszkoknak nem akadt már újabb gólszerzési esélyük. Carrasco nagy formában van: a legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén nyolc gólban vállalt szerepet (négyet szerzett, négyet előkészített).

Mindez azt jelenti, hogy két fordulóval a zárás előtt a listavezető négy ponttal áll jobban, mint a Barcelona, s öttel, mint a lapzártánk után még Granadában pályára lépő, tehát a riválisoknál egyelőre eggyel kevesebbet játszott Real Madrid. Simeone csapata vasárnap este fél hétkor fogadja a középcsapatok közé tartozó Osasunát, amely ellen 2014 óta minden hazai és pamplonai, tehát idegenbeli bajnoki mérkőzést is simán megnyert.

Jorginho hibája miatt gólt kapott a Chelsea a Stamford Bridge-en az Arsenal ellen, majd nem tudott arra válaszolni, így – a Tuchel-érában mindössze másodszor – kikapott a bajnoki mérkőzésen. Ettől még maradt a negyedik helyen a tabellán, de ez azt jelenti, hogy az idényből hátra lévő mind a négy mérkőzése – köztük a szombat FA-kupa-finálé, valamint a május 29-i portói BL-finálé – valódi döntő lesz.

A Serie A első hat helyezettje kivétel nélkül győzött a hétközi 36. fordulóban, így két fordulóval a zárás előtt nem változott a helyzet, szoros a csata a BL-indulást jelentő második–negyedik helyért a már bajnok Internazionale mögött.

A Juventus 3–1-re nyert Sassuolóban, Cristiano Ronaldo gólt szerzett, s ezzel megszerezte a Juve színeiben tétmérkőzésen elért századik gólját. Ő a futballtörténelem első játékosa, aki egy angol, egy spanyol és egy olasz csapatban is eljutott idáig, sőt miután a portugál válogatott mezében is több mint száz (pontosan 103) gólt szerzett eddig, valójában négy csapatban is elérte e mérföldkövet.

Az olasz sajtó kiemeli, hogy korábban még egyetlen Juventus-futballista sem jutott el a harmadik idényében a százgólos határig. Ehhez az eddigi két legendás (egyaránt aranylabdás) elődnek, Enrique Omar Sivorinak és Roberto Baggiónak is négy-négy idényre volt szüksége. A Juve meccséhez tartozik, hogy Gianluigi Buffon talán az utolsó bajnokiján védett a torinói klubban – s azt emlékezetessé is tette. Még gól nélküli állásnál kivédte Berardi tizenegyesét. Ezzel egyébként, a 657. Serie A-mérkőzésén, minden idők legidősebb kapusa lett, aki büntetőt hárított az olasz élvonalban. Buffon 43 éves és 104 napos volt a mérkőzés napján.

Az AS Roma elleni rangadót megnyerő Inter 88 pontnál jár, ennél többet csak egyszer, 2006–2007-ben (95) gyűjtött története során az olasz élvonalban. Abban az idényben a fekete-kékek tizenöt idegenbeli meccset nyertek meg. Ezt a rekordot állította szerdán be a Milan, elképesztő 7–0-ás torinói sikerével.

Premier League, 36. forduló. Chelsea–Arsenal 0–1.
Az élcsoport: 1. Manchester City 80 (35), 2. Manchester United 70 (35), 3. Leicester City 66, 4. Chelsea 64.

Bundesliga 1., elhalasztott mérkőzés. Schalke–Hertha BSC 1–2.

Serie A, 36. forduló. Cagliari–Fiorentina 0–0, Atalanta–Benevento 2–0, Bologna–Genoa 0–2, Lazio–Parma 1–0, Sampdoria–Spezia 2–2, Sassuolo–Juventus 1–3, Torino–AC Milan 0–7, Internazionale–AS Roma 3–1.
Az élcsoport: 1. Inter 88 pont, 2. Atalanta 75, 3. Milan 75, 4. Napoli 73, 5. Juventus 72.

La Liga, 36. forduló. Sevilla–Valencia 1–0, Celta–Getafe 1–0, Huesca–Athletic Bilbao 1–0, Atlético Madrid–Real Sociedad 2–1.
Az élcsoport: 1. Atlético Madrid 80 pont, 2. Barcelona 76, 3. Real Madrid 75 (35), 4. Sevilla 74.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom