Sport

A súlyos vereség ellenére Andrea Pirlo maradhat

A BL-indulás a tét a Serie A-ban

Elveszítette 3–0-ra a rangadót a Juventus a Milan ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában, ezért jogosan vetődött fel, hogy menesztik a torinói sztárcsapat vezetőedzőjét, Andrea Pirlót.

A 41 éves szakvezető irányításával a Juve nemcsak elveszítette az esélyét, hogy sorozatban tizedszer is bajnok legyen, hanem még a BL-indulása is veszélybe került. Ronaldóékat három ponttal előzi meg a tabellán harmadik Atalanta és a harmadik Milan is, illetve eggyel a negyedik Napoli. Mindezek ellenére a klub vezetése a hétfői válságtanácskozáson úgy határozott, hogy a hátralévő három mérkőzésre még Pirlo készíti fel a csapatot.

A hétközi 36. fordulóban a címvédő szerdán a kiváló formában lévő Sassuolóhoz látogat, amely legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, emellett egy döntetlent játszott. Időközben Gabriele Gravina, az olasz labdarúgó-szövetség elnöke kijelentette, kizárják a Juventust a Serie A-ból, ha nem lép vissza a Szuperligától.

Kapcsolódó írásaink