Sport
Egyetlen vereség miatt
Korner. Valószínűleg sporttörténeti döntést hozott a Győri ETO vezetése, amely a szezonbeli első verség után azonnali hatállyal kirúgta női kézilabda-csapatának vezetőedzőjét, Danyi Gábort
A menesztés időpontja is meglepő, hiszen még öt forduló hátra van a bajnokságból, a jövő hét végén pedig az ETO már visszavághatna a Ferencvárosnak a szerdai súlyos vereségért a Magyar Kupa elődöntőjében, sőt a hónap végén megvédheti címét a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.
A kirúgás oka, hogy a Győr 31–22-re vereséget szenvedett az FTC-től, amely így ugyan lépéselőnybe került, de még nem hódította el a bajnoki címet. Furcsa az is, hogy Bartha Csaba klubelnök azt a Görbicz Anitát is felkérte a csapat felkészítésre, aki gyengébb játékával részese volt az szerdai kiütéses vereségnek.
A bűnbaknak kikiáltott Danyi Gábor, aki a szerződése szerint a nyáron mindenképpen távozott volna, 2018 nyarán vette át a győri csapatot, amellyel egy-egy bajnoki címet, Magyar Kupát, illetve veretlenül Bajnokok Ligáját nyert, és majdnem három év alatt mindössze két tétmérkőzést veszített el. Ilyen ragyogó mérlege a három éve távozó, moszkvai kudarca után hamarosan visszatérő Ambros Martinnak sem volt.