Sport
A City nem adott esélyt a PSG-nek
A tíz év után ismét a Bajnokok ligája döntőjébe jutó Pep Guardiola csapata a visszavágón leiskolázta az értékelhetetlen támadójátékot mutató francia bajnokot

Nem túlzás azt állítani, hogy a Paris Saint-Germain már akkor elveszítette az esélyét a továbbjutásra és arra, hogy egymást követő két évben is finalista legyen, amikor kiderült, hogy Kylian Mbappé nem játszhat. Ennek ellenére az Etihad Stadionra és környékére zúdult jégeső miatt borzalmas talajú pályán jól kezdett a PSG. Az első, nagyjából húsz perc után azonban következett Rijad Mahrez gólja, és azzal el is dőlt a továbbjutás.
Az algériai válogatott csatárnak – akit a statisztikusok bizonyos szempontból okkal emlegettek az első, egy adott kiírás BL-elődöntőjében három gólt is szerző afrikai játékosként, de azért árnyalja a képet, hogy Párizs környékének szülötteként soha nem élt azon a kontinensen – kétségtelenül jelentős része volt csapata sikerében. A mérkőzésen nyújtott teljesítményt osztályozó brit lapok és internetes portálok kalkulusait összevetve Mahrez, Phil Foden és Rúben Dias emelkedett ki a jók közül is a Cityben.
Pep Guardiola 2011-ben, még a Barcelona élén jutott be ezt megelőzően legutóbb a királykategória döntőjébe. Bölcs és úriemberhez méltó értékelést adott a győzelem után: „Hihetetlen, amit az elmúlt négy-öt évben tettünk, ezért a sok munkáért érdemeljük meg, hogy ott legyünk a döntőben. Szeretnék köszönetet mondani korábbi játékosainknak is, például Joe Hartnak, Vincent Kompanynak vagy David Silvának, nélkülük ugyanis nem jutottunk volna erre a szintre. Köszönet jár a tulajdonosnak, az elnöknek és mindenkinek, aki a klubnál dolgozik. Ez nem csak a pénzről szól, és ha valaki ezt gondolja, akkor bizony téved.”
A Manchester City a kilencedik angol klub a Big Six, a Nagy Hatos további öt klubja, valamint a Leeds United, a Nottingham és az Aston Villa után, amelyik bejutott az először 1955-ben kiírt BEK/BL-sorozat döntőjébe. Megérdemel-ten: az első angol csapat, amelyik ezért a kupáért sorozatban hét meccset meg tudott nyerni, és amelyik a mostani kiírásban már tizenegy győzelmet aratott.
BL-elődöntő, 2. mérkőzés. Manchester City–PSG 2–0, összesítésben 4-1. (A Chelsea–Real Madrid-mérkőzés lapzárta után ért véget.)
Volt együttesét búcsúztatná Unai Emery
A Villarreal vezetőedzőjeként tér vissza előző csapatának stadionjába Unai Emery, aki együttesével az Arsenalt szeretné ma este (21 óra, Sport1) kiejteni a labdarúgó-Európa-liga elődöntőjében. A Sárgák hazai pályán 2–1-re győzték le az Ágyúsokat, akiknek az idegenben szerzett gól sokat jelenthet a visszavágón.
Ráadásul az Arsenalba már a múlt hétvégi bajnokin visszatérhetett a csatár Pierre-Emerick Aubameyang, akire várhatóan most is fontos szerep hárulhat. A másik elődöntős visszavágó (21 óra, DIGI Sport1) formalitásnak ígérkezik, a Manchester United ugyanis a múlt héten 6–2-re verte az AS Romát az Old Traffordon.
(SM)