Sport

Ultimátumot kapott a Bayern-Dortmund páros és a PSG

Florentino Pérez szerint elsősorban a nagy klubok nehéz anyagi helyzete miatt volt szükség arra, hogy életre hívják az Európai Szuperligát (ESL), amelyben húsz csapat szerepel majd.

Ultimátumot kapott a Bayern-Dortmund páros és a PSG
A Bayern München-Dortmund párosnak és a Paris Saint-Germainnek is megvan a lehetősége a csatlakozásra
Fotó: AFP

A Real Madrid elnöke a hétfői bejelentést követően exkluzív interjút adott az El Chiringuito TV-nek, amelyben kifejtette, hogy a pénzügyi problémákkal küzdő csapatoknak minél több kiemelt téttel bíró mérkőzést kell játszaniuk annak érdekében, hogy visszaszerezzék bevételeik egy részét.

A 74 éves sportvezető hozzátette, egy statisztika szerint a fiatalok negyven százalékát már nem érdekli a labdarúgás, ennek pedig az az oka, hogy túl sok alacsony színvonalú mérkőzést rendeznek. Pérez szerint a Szuperliga létrehozásával újra közönséget is nyerhetnek a sportágnak, amelyet így megmenthetnek.

Pérez szerint a Szuperligában érdekelt klubok anyagi megerősödése a világ futballjában szereplő kisebb egyesületeknek is jót tehet, hiszen azáltal, hogy az egyik fél nagyobb összegeket költhet játékosvásárlásra, megindul a pénz áramlása a sportágban.

A Real Madrid első embere reagált az európai szövetség (UEFA) „fenyegetésére” is, amely szerint a klubokat hazájuk versengéseiből, illetve a nemzetközi kupákból is kitiltják, míg a Szuperligában érintett játékosok nem léphetnek pályára a világ- és Európa-bajnokságokon. Mint közölte, százszázalékig biztos benne, hogy ezek nem fognak megtörténni.

Pérez az interjúban elmondta, amennyiben lehetőség nyílik rá, akkor már idén augusztusban elrajtol az Európai Szuperliga.

A Bayern-Borussia párosnak 30, a PSG-nek 14 napja van dönteni

A Bayern München és a Borussia Dortmund labdarúgóklubjának 30, míg a Paris Saint-Germainnek 14 napja van, hogy alapítóként mégis belépjen a hétfőn bejelentett Európai Szuperligába a Spiegel című magazin szerint.

A lap úgy tudja, hogy mindhárom egyesületnek felajánlották a csatlakozást, s bár visszautasították a lehetőséget, a német csapatoknak április 17-étől számolva harminc, míg a franciának tizennégy napja van aláírni a szerződést.

Infantino: Nem lehet félig bent, félig kint lenni

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kiállt az UEFA mellett a Európai Szuperligával szemben.

„Ha egyesek úgy döntenek, hogy saját útjukat járják, akkor választásuk következményeivel együtt kell élniük. Vállalniuk kell a felelősséget a döntéseikért. Nem lehet félig bent, félig kint lenni, ennek abszolút világosnak kell lennie mindenki számára” - jelentette ki a sportág elsőszámú irányítója az UEFA keddi kongresszusán, amelyet a svájci Montreaux-ban tartanak.

Infantino, aki korábban az UEFA főtitkára volt, megerősítette, hogy a FIFA elutasítja a Szuperligát, egyúttal teljes támogatásáról biztosította az UEFA-t.

Ceferin döntésük megváltoztatására szólította fel az alapító klubokat

Döntésük megváltoztatására szólította fel a Szuperliga 12 alapító klubját Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a szervezet keddi kongresszusán.

A szlovén sportvezető a három-három olasz és spanyol egyesület mellett kiváltképpen a hat angol klubhoz szólt, élesen bírálva az amerikai milliárdosokból, arab sejkekből és orosz oligarchákból álló tulajdonosi körüket.

„Uraim, hatalmas hibát követtek el. Egyesek azt fogják mondani, hogy ez kapzsiság, mások megvető arroganciát és az angol futballkultúra semmibevételét fogják emlegetni. De ez nem számít. Ami számít, hogy még van idő meggondolni magukat. Mindenki követhet el hibákat” - fogalmazott Ceferin, aki arra kérte az érintetteket, hogy az angol szurkolók iránti tiszteletből forduljanak vissza. „Térjenek észhez! Nem a futball iránti szeretet miatt, mert azzal nem rendelkeznek” - tette hozzá.

A liverpooli csapatkapitány ellenzi a sorozatot

Az érintett klubok labdarúgói közül elsőként James Milner, a Liverpool csapatkapitánya fejezte ki ellenérzéseit a Szuperligával szemben.

„Nem tetszik az ötlet, és az a személyes véleményem, hogy remélhetőleg nem jön létre ez a sorozat. Nagyjából mindenben egyetértek a tiltakozókkal” - jelentette ki a 35 éves középpályás.

A liverpooli szurkolók tiltakozása a Szuperliga ellen
A liverpooli szurkolók tiltakozása a Szuperliga ellen
Fotó: AFP/Paul ELLIS

Az angol bajnok vezetőedzője, Jürgen Klopp előzőleg közölte, szintén bízik benne, hogy nem valósul meg a jövőre rajtoló Szuperliga, és hogy játékosaival együtt csak vasárnap értesült a kezdeményezésről.

A német szakember később leszögezte, hogy nem áll szándékában tiltakozásul lemondani tisztségéről.

„Nem igaz, amit sokfelé hallani, nem hagyom el a csapatot. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor én még keményebb leszek, mert felelősséggel tartozom a játékosaimért és a szurkolókkal való kapcsolatunkért. Próbálok segíteni, amit tudok, hogy rendeződjön a probléma. A csapatomnak és nekem személy szerint is semmi közöm ehhez, az emberek igazságtalanul kezelnek bennünket. Amikor hétfőn Leedsben sétáltunk a meccs előtt, a helyi szurkolók szidalmaztak bennünket” - panaszkodott Klopp, hozzátéve, a Liverpool amerikai tulajdonosai hoztak egy döntést, de az egész klub sokkal többől áll, mint az edzőből és a futballistákból.

David Beckham is a sorozat ellen van

A Manchester United két legendás játékosa, David Beckham és Eric Cantona is a hétfőn életre hívott Európai Szuperliga (ESL) ellen emelt szót, korábbi angol klubjuk a sorozat alapítói között van.

„A játék, amit szeretünk, veszélyben van” - írta Instagram-oldalán a 115-szörös angol válogatott Beckham, aki a már biztos ESL-résztvevő 12 klub közül háromban is futballozott: az MU mellett a Real Madridban és az AC Milanban. A korábbi klasszis középpályás hangsúlyozta: játékosként és tulajdonosként is tisztában van vele, hogy a szurkolók a legfontosabbak, a sportágnak pedig versengésre van szüksége.

Az MU korábbi 7-ese, a francia Eric Cantona is hasonlóképpen vélekedett, szerinte az alapító kluboktól szégyenteljes, hogy a drukkerek megkérdezése nélkül hozták létre a ligát.

Boris Johnson brit miniszterelnök a The Sun című napilap keddi számában azt írta, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon ennek a „nevetséges kezdeményezésnek”.

Az ügyben megszólalt Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő is, aki kijelentette, hogy elutasítják az Európai Szuperligát, amelyet egy rossz döntésnek tartanak, és véleménye szerint a szurkolók sem fogadják el.

A húszcsapatosra tervezett Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre.

Kapcsolódó írásaink

„Ez abszolút szégyen”

ĀA futball legendás alakjai sorra szólalnak fel az európai Szuperliga létrehozása ellen, és volt, aki már évekkel ezelőtt megjósolta az új sorozatot