Sport

Veretlenül elődöntős a címvédő Győri ETO

A veterán norvégok kiverték a Rosztov-Dont, az újonc CSZKA Moszkva viszont bejutott a BL-négyes döntőbe

A négyes döntők bevezetése óta hatodszor jutott Európa legjobb csapatai közé a Győri ETO, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a Buducsnoszt Podgorica együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Meglepő módon a Podgorica játékosai sem sírtak, hanem visszafogottan ünnepeltek – nem olyan hangosan mint a Ferencváros kiverése után –, mert a hazai 11 gólos vereség után csak hárommal kaptak ki a címvédőtől a Győri Arénában. Hogy milyen döntő egy csapat hozzáállása, azt ez a mérkőzés is bizonyította, mert a montenegrói együttes szépen akart búcsúzni, s oroszlánként küzdött, míg az ETO lazán, sok hibával játszott, így míg idegenben az első félidőben 16 gólt dobott, a visszavágón csak tízet. De aztán a második félidőben jobb hozzáállással átvette a vezetést, s 24–21-re nyert, s így megőrizte a rekordot jelentő, 55 mérkőzéses veretlenségét a BL-ben.

„Tudtam, hogy ez a mérkőzés teljesen más lesz – nyilatkozta Danyi Gábor, a Győr vezetőedzője. – Ellenfelünk megmutatta az igazi arcát, az őket érintő sok probléma ellenére igazi harcosok voltak ma a pályán. Természetesen nagyon örülök és nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy bejutottunk a final fourba, ahol természetesen ismét nyerni akarunk!”

A negyeddöntők legnagyobb meglepetése, hogy a Rosztov-Don ugyan a járvány miatt mindkét mérkőzését hazai pályán játszhatta – ráadásul szurkolók előtt – a Vipers Kris­tiansand ellen, mégsem tudott továbbjutni. Az első mérkőzés főszeplői a norvég „veteránok” voltak, Nora Mörk kilenc, Heidi Löke hat gólt dobott, a 41 éves Katrin Lunde pedig 11 lövést védett volt csapata ellen. A Vipers a 34–27-es győzelme után a visszavágón 23–23-as döntetlent ért el.

A másik orosz csapat, a CSZKA Moszkva viszont izgalmas hajrában kiharcolta továbbjutást a CSM Bucuresti ellen. A BL-ben újonc együttes a 32–27-re elveszített első mérkőzés után 24–19-re nyert, s az idegenben szerzett több góllal bejutott a budapesti fináléba. A francia együttesek párharcát a Brest nyerte a Metz ellen, 60–50-es összesítéssel. A final four sorsolását kedd délután tartják, a négyes döntőre pedig május 29–30-án kerül sor a Papp László Sportarénában.

Kapcsolódó írásaink