Sport

Az európai futball uralkodója a Hercegek Parkjában

A Bajnokok Ligáját védő Bayern München a legjobb góllövője, Robert Lewandowski nélkül kénytelen kiállni Párizsban az előző sorozat döntőse ellen

Tavaly augusztusban a lisszaboni Estadio da Luz gyepén a Bayern futballistái ünnepeltek, a PSG tagjai magukba roskadva konstatálták: szertefoszlott a nagy álom, nem tudták megnyerni a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as sorozatát. Nem gondolták volna, hogy ilyen hamar megadatik a „visszavágás” lehetősége.

Az európai futball uralkodója a Hercegek Parkjában
Neymar (labdával) gólképtelen volt az augusztusi BL-döntőn, most javíthat a Bayern elleni mérlegén
Fotó: AFP/Pool/Lluis Gene

Nehéz lenne szerencsésnek nevezni a PSG sorsolását a mostani BL-szezonban. Olyan csoport élén végeztek, amelyből topligás csapat (az egyetlen angol búcsúzó, a Manchester United) került át az Európa-ligába, s amelyben megelőzték az előző kiírás egyik elődöntősét, az RB Leipziget is. Még Thomas Tuchellel, mivel az őszi idényben az immár a Chelsea-t dirigáló német vezette a csapatot. Ám a december végi edzőváltást követően immár az argentin Mauricio Pochettinóval ejtették ki a Barcelonát, mégpedig a Camp Nouban, olyan játékot produkálva, amely ismét a legnagyobb esélyesek közé sorolta a hazai bajnokságban az utóbbi évek sikereihez képest meglepően labilis teljesítményt nyújtó gárdát.

Ezek után a PSG megkapta a lehető legnagyobb falatot, a címvédő Bayern Münchent. S amennyiben túljutna ezen az akadályon, az elődöntőben vár rá a Manchester City (ha az angolok túljutnak a Dortmundon.). Ezt a menetelést csak egy csúcsformában lévő csapat teljesíthetné sikeresen. Vagy egy olyan, mint a Real Madrid volt az első Zidane-érában, amikor, ha nem is remekelt sorozatban, a BL-csatákra, a döntőnek minősíthető összecsapásokra képes volt csúcsformáját reprodukálni.

Ez a mai PSG esetében azt jelenti, hogy jól véd Keylor Navas (mint a Barcelona ellen, a párizsi visszavágón), szinte hibátlanul futballozik a Marquinhos vezérelte védelem (ez az utóbbi időben nem mindig volt így…), rengeteg labdát szerez az olasz Marco Verrattival az élen a középpályás sor (ez a Bayern ellen biztosan nem így lesz, mivel az olasz válogatottól visszatérő játékosok, Verratti és a jobbhátvéd Alessandro Florenzi is koronavírusos, egyikük sem játszhat), elöl pedig gólerősen játszik Kylian Mbappé és Neymar.

Az ifjú francia harminc gólt szerzett eddig az idényben a klubjában, rá aligha lehet panasz. Neymar esete már bonyolultabb. Nincs jó formában, s nincs igazán jó idegállapotban sem, a hétvégén már a szezonban másodszor kapott piros lapot francia bajnokin. Amióta Európában játszik, még soha nem állt az idény ezen szakaszában ilyen kevés góllal (13), mint most. A Barcelonát nélküle verte meg a PSG, de vitathatatlan, hogy jó formájára nagy szüksége lenne a francia bajnoknak a Bayern ellen.

A bajorok számára sem ideális a találkozó „ütemezése”, tekintve, hogy Robert Lewandowski, a világ jelenlegi első számú játékosa a másfél hete szerzett térdsérülése miatt nem játszhat a Parc des Princes-ben. Kérdéses Serge Gnabry játéka is.  A világ- és Európa-bajnok francia Bixente Lizarazu, a Bayern korábbi balhátvédje úgy látta a Kickernek nyilatkozva, hogy „…a Bayernnek komoly problémája adódott. Így most ötven százalék esélyt látok a továbbjutásra mindkét csapat részéről. A Bayernnek most más taktikát kell kidolgoznia a támadásokra. A középpályán dől majd el a párharc. A PSG-játékosoknak nincs gondjuk a labdával, viszont ezúttal majd sokszor kell labda nélkül játszaniuk” – jövendölte.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések. PSG–Bayern München (M4 Sport), FC Porto–Chelsea (Spíler 2), 21.00. A két keddi mérkőzés lapzárta után ért véget. 
 

Elfogytak a Porto csatárai

Egyetlen párosítás akad a négyből a BL negyeddöntőjében, amelyben egyik csapat sem játszhat valóban hazai pályán. Némileg a tavalyi negyeddöntőhöz hasonlóan semleges helyszínen, de két mérkőzésen dől el a továbbjutás – más kérdés, hogy tényleg így semmi értelme az idegenben lőtt gólt preferáló szabálynak. A portugál egészségügyi szabályok miatt az FC Porto és a Chelsea FC ma és jövő kedden is Sevillában mérkőzik meg egymással.

Érdekes, a nyolcaddöntőben a londoni kékeknek ugyancsak Spanyolországban, Madridban kellett volna kezdeniük, de az Atlético az akkori szabályok alapján kénytelen volt Bukarestben játszani. A portugálok nem a legjobb előjelekkel várják az első, a kiírás szerint hazai találkozót, függetlenül attól, hogy a legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték. (Így is kevés a reményük a címvédésre, nyolc pont a hátrányuk a Sportinggal szemben.) Elfogyott a támadószekciójuk, a két legjobb csatáruk, a portugál Sérgio Oliveira és az iráni Mehdi Taremi eltiltás miatt nem játszhat ma este.

Mind a két mérkőzést kénytelen kihagyni a francia Malang Sarr, aki ugyan soha, egyetlen percet sem játszott a Chelsea-ben, de az angol klub tulajdona, s a két klub egyezsége alapján nem léphet pályára e párharcban. Thomas Tuchel együttese a szombati bajnokin 5–2-re kikapott a Stamford Bridge-en a West Bromtól. A német edző tizenöt meccsen dirigálta eddig a kékeket, az első tizennégyen nem kapott ki, s összesen két gólt kapott.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom