Sport
Orbán és Sallai sem játszhat Andorrában
Hiába segített Angela Merkel, Robert Lewandowski nem utazhat a csoportrangadóra

A Serravalléban lejátszott mérkőzés papírforma-eredményt hozott, a két válogatott korábbi találkozásain mindig legalább háromgólos magyar siker született. Marco Rossi válogatottja különösen az első félidőben nem járatta elég gyorsan a labdát, nem alakított ki sok helyzetet, de győzelméhez nem férhetett kétség.
„Az első félidőben egy kis nyugalom hiányzott néhány szituációban a játékunkból. Ha meglett volna a második gól, könnyebb lett volna a folytatás, de kihagytuk a második tizenegyesünket. A cserék után sokat javult a játékunk minősége, sokat elárul a mérkőzés képéről, hogy a hazaiak kapusa volt a mezőny legjobbja ezen a mérkőzésen” – értékelte a szövetség honlapján a látottakat az olasz szakvezető.
Mindazonáltal tény, hogy 2012 óta nem nyert a magyar csapat vendégként három góllal (akkor Andorrában győzött…), és hogy a múlt héten mindössze egy gárda győzött idegenben nagyobb különbséggel, mégpedig a cseh, Tallinnban (6–2).
Marco Rossi a találkozó után megemlítette, hogy a klubokkal történt megállapodás értelmében Willi Orbánnak és Sallai Rolandnak vissza kell mennie Németországba.
Polémiát okozott, hogy akkor a lengyelek hogyan tudták elintézni, hogy Lewandowski játsszon szerdán a Wembley-ben, az angolok ellen. Úgy, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök diplomáciai úton Angela Merkel segítségét kérte abban, hogy a Bayern világklasszisa és Krzysztof Piatek, a Hertha BSC csatára felmentést kapjon a karanténszabályok alól. A kancellár asszony segített, ellenben Lewandowski megsérült, úgy fest, mégsem játszhat a csoportrangadón.
Sőt, erősen kérdésessé vált a játéka a német élvonal szombati rangadóján, a Leipzig–Bayern München-mérkőzésen.
Világbajnoki selejtezők, európai zóna, 2. forduló.
I csoport: San Marino–Magyarország 0–3, gólszerzők: Szalai Á. (13., 11-esből), Sallai (71.), Nikolics (88., 11-esből). Albánia–Anglia 0–2, Lengyelország–Andorra 3–0. Az állás: 1. Anglia 6 pont, 2. Magyarország és Lengyelország 4–4 pont, 4. Albánia 3, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0.
B csoport: Koszovó–Svédország 0–3., Georgia–Spanyolország 1–2. Az állás: 1. Svédország 6 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Görögország 1 (1), 4. Georgia 0, 5. Koszovó 0 (1).
C csoport: Bulgária–Olaszország 0–2, Svájc–Litvánia 1–0. Az állás: 1. Olaszország 6 pont, 2. Svájc 6, 3. Litvánia 0 (1), 4. Észak–Írország 0 (1), 5. Bulgária 0.
D csoport: Ukrajna–Finnország 1–1, Kazahsztán–Franciaország0–2. Az állás: 1. Franciaország 4 pont, 2. Finnország 2, 3. Ukrajna 2, 4. Bosznia és Hercegovina 1 (1), 5. Kazahsztán 0 (1).
F csoport: Ausztria–Feröer szigetek 3–1, Izrael–Skócia 1–1, Dánia–Moldova 8–0. Az állás: 1. Dánia 6 pont, 2. Ausztria 4, 3. Skócia 2, 4. Feröer szigetek 1, 5. Izrael 1, 6. Moldova 1.
J csoport: Észak-Macedónia–Liechtenstein 5–0, Románia–Németország 0–1, Örményország–Izland 2–0. Az állás: 1. Németország 6 pont, 2. Örményország 6, 3. Észak-Macedónia 3, 4. Románia 3, 5. Izland 0, 6. Liechtenstein 0.