Sport
Zagitova trónjáért nagy a harc a női mezőnyben
A jégtáncban a címvédő franciák a járvány miatt nem tudtak tisztességesen felkészülni, a négyszeres világbajnok duó a legnagyobb hiányzó

Buborékban, szigorú egészségügyi protokoll és napi covidtesztek mellett kezdődik a vasárnapig tartó vb a svéd fővárosban. A nevezések alapján negyven ország 191 műkorcsolyázóját láthatják a nemzetközi közvetítésekben svéd becslések szerint háromszázmillióan. A mini magyar küldöttségből csak a férfi egyéni koris hiányzik, a nőknél Láng Júlia, a párosoknál Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk, jégtáncban pedig Yanovskaya Anna és Lukács Ádám harcolhat a 2022-es pekingi téli olimpiai kvótákért.
A rajt előtti helyi koronavírusteszt egy pozitív eredményt hozott, de a nemzetközi szövetség szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy házon belül értesítik az érintettet és a környezetét. A versenyen szerény pénzdíjat is lehet nyerni, de a sportolók számára ennél is fontosabb, hogy egyáltalán jégre léphetnek. Idén ugyanis elmaradt az Európa-bajnokság és a Grand Prix-finálé.
Tavaly pedig a montreáli világbajnokságot törölték néhány nappal a rajt előtt a világjárvány miatt (a sportágban ezenkívül csak az 1961-es vb maradt el egy súlyos légi katasztrófa miatt). Így aztán a címvédők azok, akik 2019-ben nyertek: Alina Zagitova (orosz), Nathan Chen (amerikai), Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (jégtánc, francia) és Szuj Ven-csing, Han Cong (páros, kínai). Szemben a gyorskorcsolya vb-vel, a japánok és a kínaiak ezt a világversenyt nem hagyják ki, sportolóikat előnyben részesítették, és időben vakcinázták.
A járvány miatt ellehetetlenült viszont a felkészülése a négyszeres világbajnok, címvédő francia jégtáncospárnak, nem indulnak Stockholmban, már a jövő évi olimpiára készülnek. Az oroszok a hazájukat (nem a sportágat) ért doppingretorziók miatt ezúttal sem versenyezhetnek nemzeti színekben, ők az orosz műkorcsolya-szövetség „zászlaja” alatt indulnak maximális, három-három fős létszámmal (kivéve a férfiakat, ott „csak” ketten szereztek indulási jogot).
Az RT News orosz hírportál szerint a három orosz nő között nagy harc lesz Zagitova trónjáért. Ugyanakkor a férfiak versenyében Japán az, amely három műkorcsolyázóját – persze főleg a kétszeres olimpiai és világbajnok Hanyu Yuzurut – is aranyesélyesnek tartja. Aki szeretne bennfentes információkhoz jutni a közösségi posztokról, villongásokról, annak az Olympicchanel.com sportági rovatát ajánljuk.