Sport

Évszázados barátság

Riválisok, de barátok: száz év magyar–lengyel válogatott találkozóinak a sora a történelem nagy viharaiban

A magyar és a lengyel labdarúgó-válogatottnak immár a harmincharmadik találkozója lesz a csütörtöki budapesti világbajnoki selejtező. Éppen száz évvel ezelőtt kezdődött a történet.

Évszázados barátság
A magyar válogatott 1939 augusztusában. Balról: Ádám, Bíró, Sziklai, Toldi, Zsengellér, Szalay, Gyetvai. Elöl: Dudás, Sárosi, Turay, Kis, Kalkusz
Fotó: MH Archív

Nem túlzás, hogy az 1972-es müncheni döntőig tanítómesterként tekintettek a magyarokra a lengyelek, akiknél egyetlen más ország edzői sem nyertek annyi bajnoki címet, mint a mieink. Éppen száz éve velünk játszották első válogatott mérkőzésüket Budapesten.

Aztán a másodikat, tulajdonképpen az első hazait is Krakkóban. Akkoriban Pozsonyi Imre volt a legtekintélyesebb edző náluk, a premierre is elkísérte trénerként a csapatot a magyar fővárosba. Velünk játszották az első tétmérkőzésüket 1924-ben, a párizsi olimpián, Adam Obrubanski, a később a katyni szovjet mészárlás áldozatává lett szövetségi kapitány mellett (vagy talán helyett) egy másik korábbi híres magyar válogatott, Bíró Gyula készítette fel őket. Ő sem tudta megakadályozni a meggypiros mezesek 5–0-ás sikerét.

Az 1972-es müncheni olim­piáig mindössze két meccset nem a magyarok nyertek. A nagy fölény a negyvenes–ötvenes években is folytatódott, olyan emlékezetes mérkőzésekkel, mint a magyar válogatott történetének első, igazán vidéki mérkőzése (1947-től egy ideig az újpesti számított az ország első számú stadionjának, a fővárossal egybeépült Újpestet azonban hivatalosan csak 1950-ben csatolták Budapesthez), az 1949-es debreceni 8–2. Vagy éppen az 1950. június 4-i varsói 4–2, amely kicsit Szilágyi Gyula három góljáról, nagyon pedig arról maradt emlékezetes, hogy azzal kezdődött az Aranycsapatnak az 1954-es berni döntőig tartó, országok közötti válogatott mérkőzéseken őrzött veretlenségi sorozata.

A lengyel fővárosban egyébként a legendás tizenegyből „csak” Grosics, Lantos, Bozsik, Kocsis és Puskás játszott, mi több, csupán utóbbi három játszotta végig a mérkőzést. Ez is egy korszakkezdő győzelem volt, miként az 1956. nyári is: a budapesti 4–1-en már a Sebes Gusztávot váltó Bukovi Márton dirigálta a csapatot.

Eddig az 1972-es müncheni olimpiai döntő tétje volt a legnagyobb, Várady Béla vezető gólja után a lengyelek Kazimierz Deyna duplájával fordítottak. Nemcsak a lengyelek, a becsület is győzött: akadtak olyanok, akik a döntetlent szorgalmazták, amivel mindkét csapat aranyérmes lett volna. A következő másfél évtizedben, noha a lengyelek két világbajnoki bronzérmet is szereztek, még kiegyenlített volt az egymás elleni mérleg, aztán a Détári Lajos álomgóljáról is emlékezetes, 1987-es Eb-selejtező óta óriási a nagy rivális fölénye: nyolc mérkőzésből csak egyen született magyar siker.

Ha már a lengyelek diadalainál tartunk: egyetlen más közös meccsünknek sincs olyan irodalma, mint annak, amely az első ötven évet tekintve az egyetlen győzelmüket hozta. A magyar küldöttség repülővel utazott Varsóba, de még csak nem is ez vagy a váratlan vereség, esetleg az a tény, hogy a lengyelek második számú kapusa, a magyar Markó László volt az oka annak, hogy a találkozó különösen emlékezetes maradt.

A négy nappal a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után játszott találkozót a lengyelek Ostatni mecz (Utolsó mérkőzés) néven emlegetik. Szeptember elsején, tehát öt nappal a futballmeccs után a náci Németország lerohanta Lengyelországot. A varsói sportnapilap, a Przeglad Sportowy a magyarok elleni mérkőzés napján megjelentetett főcíme (Esélytelenül, de készen a harcra) új értelmet nyert a történelem forgatagában, nagyon is áthallásosnak bizonyult.

Az egy évvel korábban vb-ezüstérmes magyarok felett aratott siker mámorában lubickoltak a szurkolók, a lengyel futball addigi legnagyobb sikerének minősítették a 4–2-es győzelmet, ám a tragédia napokon belül beteljesedett. Szep­tember közepén a Szovjetunió is támadást intézett Lengyelország ellen. A Második Lengyel Köztársaság napokon belül megszűnt létezni.

Kapcsolódó írásaink