Sport

Szerencsés sorsolás: magyar–olasz párharc lesz a világbajnoki részvételért

A norvégok a repülőtéren ünnepelték, hogy kijutottak a tokiói nyári játékokra

Nyolc európai válogatott mellett Angola, Brazília, Japán és Dél-Korea csapata indulhat női kézilabdában az olimpián. A magyar együttes 13 év után harcolta ki a részvételt, amely előtt vb-selejtezőt játszik.

Szerencsés sorsolás: magyar–olasz  párharc lesz a világbajnoki részvételért
A selejtezők legjobb góllövőinek listáján harmadik lett Szöllősi-Zácsik Szandra
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Sok tanulsággal is szolgált a magyar női kézilabda-válogatott számára a győri olimpiai selejtező, amelynek harmadik mérkőzésén, már olimpia résztvevőként, hatgólos vereséget szenvedett az orosz csapattól. A szakvezetés ezúttal változtatott a győztes csapaton, kimaradt a remekül védő Bíró Blanka és a remek formában lévő szélső, Márton Gréta is.

„Megérdemelten győztek az oroszok, akik súlyban és méretben is fölénk kerekedtek, ami végül az eredményben is megmutatkozott. Pedig nem volt ez egy olyan mérkőzés, amelyen hatgólos vereséget kellett szenvednünk, de a végén olyan buta hibákat követtünk el, hogy kinyílt az olló” – nyilatkozta Elek Gábor szövetségi kapitány. Az egész győri tornán kiemelkedően szerepelt Szöllősi-Zácsik Szandra, aki 23 lövésből 16 gólt szerzett, s ezzel a harmadik legeredményesebb játékos lett a három olimpiai selejtezőn.

A legélesebb küzdelem a tokiói repülőjegyért a podgoricai csoportban zajlott, amelyben meglepetésre az Európa-bajnok norvég együttes öt góllal kikapott a montenegrói csapattól, majd ennyivel legyőzte Romániát. Lundéék vasárnap már hazautaztak, s a repülőtéren értesültek arról, hogy a románok öt helyett csak három góllal tudták győzni (28–25) a hazai csapatot, így hármas körbeverés után  Montenegró és Norvégia indulhat a 12 csapatos olimpiai tornán.

A selejtezők után kialakult női olimpia torna mezőnye és a sorsolási kalapok: 1. Hollandia, Spanyolország, 2. Oroszország, Montenegró, 3. Norvégia, Magyarország, 4. Svédország, Japán, 5. Franciaország, Koreai Köztársaság, 6. Angola, Brazília. A két hatcsapatos csoport sorsolásának időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Kisorsolták viszont a spanyolországi világbajnokság selejtezőt, a magyar válogatott az olasszal küzd a részvételért. A párharcok első mérkőzéseit április 16–17-én, a visszavágókat április 20–21-én rendezik. A magyar és az olasz nemzeti csapat eddig öt alkalommal találkozott, és az összes meccset a magyarok nyerték.

Kapcsolódó írásaink