Sport
Majoros Bence döntőt és kvótát nyert a dohai világselejtezőn

A 21 éves nyírbátori Majoros Bence remek versenyzéssel jutott a fináléba, ahol németországi klubtársa ellen kellett ki-ki meccset vívjon az olimpiai szereplésért. Az első három szettet simán nyerte, majd a belga válogatottal 2001-ben vb-ezüstérmes Martin Bratanov tanácsai hatottak Lambiet-re, ám a vége 4:1 lett. „Igyekeztem elterelni a gondolataimat a meccs tétjéről, sokkal inkább arra akartam összpontosítani, hogyan tudok jól játszani, és mi az, ami a győzelemhez vezet” – nyilatkozta Majoros Bence.
Muskó Péter, a férfi válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: „Zseniálisan teljesített, pedig nagyon mély gödörből jött vissza. Sérüléssel küzdött, amit gyógytornával próbáltak orvosolni, aztán ott volt a Covid is, amely miatt Franciaországban ragadt, de a rengeteg nehezítő körülmény ellenére megcsinálta.”
Majoros végig koncentrált, az elődöntőben az Eb-ezüstérmes román Ionescu ellen 3:1-ről nyert 4:3-ra, és a döntőben sem engedte ki a keze közül a meccset – és a kvótát.
Szudi Ádának sajnos nem sikerült a bravúr Dohában, de a lisszaboni kontinentális selejtezőn még kivívhajta az örkarikás egyéni szereplést. Illetve ő vegyes párosban is esélyes a kvótaszerzésre a már tokiói csapattag Pergel Szandrával.
Megszólalt Nátrán Roland, a szövetség elnöke is. „Tavaly a férfi csapatkvóta is karnyújtásnyira volt, hiszen a kőkemény fehéroroszok és a világbajnoki bronzérmes britek legyőzése után azok a svédek győztek le minket, akiknél vb-ezüstérmes játékos is szerepelt. Majoros Bence és az őt segítő stáb megdolgozott ezért az egyéni kvótáért, és azt gondolom, a női csapatkvótával és a remélhető vegyes páros-kvótával a magyar asztalitenisz kihozta a maximumot a lehetőségeiből.”