Sport

Capello gyávának tartja Cristiano Ronaldót

A Juventusnál pénzügyi és szakmai válságot is okozhat, hogy két egymást követő évben sem jutott be a csapat a BL-negyeddöntőbe

Az olasz sajtó és az olasz futball nagy egyéniségei is bírálják a Juventust a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében elszenvedett kudarc miatt. Ezúttal Cristiano Ronaldót sem kímélik.

Capello gyávának tartja Cristiano Ronaldót
Másodszor bukott el Ronaldóval a Juventus a BL-nyolcaddöntőben
Fotó: AFP/Marco Bertorello

A Juventus 1–2-ről kezdett az FC Porto ellen, s ahogyan tavaly augusz­tusban a Lyonnal szemben, most is egy (vitatható) büntetőből kapott góllal még nagyobb hátrányba került. Ahogyan akkor a franciák ellen, ezúttal is fordítani tudott a hatvanadik perc után kevéssel (2–1), ráadásul az iráni Mehdi Taremi felelőtlensége, hogy ne írjuk, butasága miatt emberelőnyben játszhatott a találkozó további szakaszában.

Ám nagyjából egy óra alatt sem tudta a maga javára eldönteni a továbbjutást, hiába fejelt Rabiot gólt a 117. percben. Előtte egy perccel ugyanis a portóiak első gólját is lövő Sergio Oliveira egy majdnem 30 méteres szabadrúgásból bevette a Juve kapuját.

Wojciech Szczesny későn látta meg a labdát és későn is vetődött, s még mindig ő kapja a kevesebb kritikát – a sorfalban állókhoz képest. Andrea Pirlo edző úgy vélte, nem vették elég komolyan a játékosai a szabadrúgást: „Korábban nem fordult elő, hogy a sorfalban álló játékosok kifordultak volna a rúgásnál.

Talán azt gondolták, túl távoli a szabadrúgás, nem érezték, hogy komoly veszélyt jelentene.” Fabio Capello, a korábbi válogatott futballista és sztáredző, ha nem is használta ezt a kifejezést, gyávának bélyegezte a felugró és elforduló portugált. Capello azt mondta: „Ez volt a lehető legrosszabb. Cristiano Ronaldo felugrott és elfordult. Ha valaki beáll a sorfalba, nem félhet attól, hogy eltalálja a labda.”

Cristiano Ronaldo, aki az elmúlt, nem túlzás, egy évtizedben a BL-nyolcaddöntők hőse volt, senki, még Messi sem szerzett megközelítően sem annyi gólt ebben a szakaszban, mint ő, ezúttal mindkét mérkőzésen szinte észrevehetetlen volt. A torinóiak közül egyedül a két gólt szerző Federico Chiesa és esetenként Cuadrado nyújtott jó teljesítményt.

Tavaly Maurizio Sarri belebukott a BL-kiesésbe, Pirlo most azt mondja: „Nem tudom, hogy Sarrit a BL-kiesés miatt menesztették-e. Viszont jelenleg én vagyok a Juventus edzője, és én egy hosszú távú projekten dolgozom, mely tovább tart a mostani idénynél.”

A Juve játékosai elrontották a centenáriumot: a klubnál pénteken ünneplik a legnagyobb formátumú elnök és tulajdonos, Gianni Agnelli születésének századik évfordulóját.

A piac is reagált a BL-kiesésre: A klub részvényeinek értéke a tőzsdén 6,5 százalékkal visszaesett.A Juve a kieséssel legalább több mint tízmillió eurót veszített, pedig a koronavírus-járvány miatti éves hiány már így is meghaladta a 110 millió eurót.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzések. Juventus–FC Porto 3–2 (tj.: Porto, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal), Dortmund–Sevilla 2–2 (tj.: Dortmund, 5–4-gyel). A szerdai mérkőzések lapzárta után értek véget.

Manchesteri derbi Ibrahimovic nélkül

Ma rendezik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcainak első mérkőzéseit, melyek közül kiemelkedik a Manchester United és az AC Milan (18.55 óra, Sport1) angliai találkozója. Az olasz csapat esélyét csökkenti, hogy sérülés miatt nélkülözni kénytelen csatártrióját, a svéd Zlatan Ibrahimovicot, a horvát Mario Mandzukicot és Ante Rebicet. A hazai csapatban is több hiányzó lesz, köztük a világbajnok francia Paul Pogba és a kapus David de Gea. A BL-selejtezőben a Ferencváros által kiejtett norvég Molde a spanyol Granada vendége lesz, ennek a párharcnak a visszavágóját a budapesti Puskás Arénában rendezik majd jövő csütörtökön. A Tottenham a pályaválasztói jogot felcserélve ma látja vendégül a Dinamo Zagrebet, amelyet szintén az FTC búcsúztatott a BL-selejtezőben.
(MS)

Kapcsolódó írásaink