Sport
Hiányérzet
Korner
A közszolgálati M4 Sport ugyanis kiválóan, időt és energiát nem kímélve, a korábbi magyar élversenyzőket is a stúdióba vonzva remekül közvetítette és hátterezte az eseményeket. Az adásokban volt Skype-interjú a friss világbajnok Liu Shaoanggal, előzetes esélylatolgatás a testvérével, a sportág első magyar világbajnokával, Liu Shaolin Sándorral, elemzések és kulisszatitkok a stúdióból – és persze a folyamatos közvetítése a jégen zajló eseményeknek.
Tényleg tökéletes volt. De minden idők legjobb magyar rövidpályás világbajnoki szereplésének élvezetéből két dolog mégis hiányzott. Egyrészt a dordrechti közönség (zárt kapus világverseny esetében csak a helyszínen lévő stábtagok szurkolhatnak), másrészt az eredményhirdetés.
Azon belül is konkrétan a magyar himnusz átélése az aranyérmes magyar fiúkkal. Ha már az adásrendben következő atlétikai Európa-bajnokság miatt el is kellett kapcsolni, jó lett volna megszakítani a toruni közvetítést arra az időre, amíg a mieink tiszteletére eljátszották a himnuszt. Legalább egyszer a háromból. Mondjuk azt, amikor a két testvér állt a dobogó első és második fokán. Mert az ilyen pillanatok tudnak igazán beleégni az ember lelkébe, szívébe. Most várhatunk erre egy évet a téli olimpiáig.