Sport
Guardiola törököt fogott, de megérte!
Európa legjobb formában játszó csapatát, a Cityt fogadja ma a Gladbach

A Gladbach ért el néhány figyelemre méltó eredményt tavaly ősszel, a csoportszakaszban, végül azonos pontszámmal végezve, egymás elleni eredményekkel előzte meg az ukrán Sahtart. Nem volt kétséges, melyik csapat a jobb kettejük összevetésében: a Gladbach kettős győzelemmel, 10–0-s gólkülönbséggel zárt. A Csikóknak becézett, fénykorát a hetvenes években élő klub mai játékosai nagyszerűen kezdték a Bundesligában a 2021-es évet, de immár egy hónapja nyeretlenek.
Annál jobb a Manchester City, amely a vasárnapi bajnokiján az Arsenal ellen győzött 1–0-ra, és immár 18 mérkőzést nyert meg sorozatban. Mikel Arteta, az Ágyúsok menedzsere, aki korábban Pep Guardiola segítője volt a Citynél, nagyjából akkora szenzációt közölt, mintha azt mondta volna, hogy reggel felkel a nap. Kijelentette ugyanis, hogy jelenleg a Manchester City a Premier League legjobb csapata.
Az égszínkék mezesek (ha lehet még ilyen kategorizálással élni a modern futballban, amelyben a csapatok sokkoló második és harmadik számú szereléssel próbálják vásárlásra bírni híveiket) szinte mérkőzésről mérkőzésre állítanak fel újabb és újabb rekordokat.
A hétvégi volt minden sorozatot figyelembe véve a 23. olyan mérkőzésük a szezonban, amelyet kapott gól nélkül zártak. Ez több, mint amennyit bármelyik más csapat elért a 2020–2021-es idényben a négy legerősebb ligában, s több a négy angol liga legjobbjainál is. A legutóbbi tizenhét bajnoki mérkőzésükön egyszer sem kerültek hátrányba!
A kiírás szerint idegenben játszik a City Budapesten – valójában semleges pályán –, ezért is érdekes: a legutóbbi 11 idegenbeli meccsén csak nyert. Guardiola legénysége a legjobb úton van afelé, hogy négy év alatt a harmadik bajnoki címét szerezze, sőt esélye van arra, hogy idén tavasszal mind a négy fontos sorozatban győzzön, amelyikben csak részt vesz. A klub kincsestárából egyetlen trófea hiányzik még nagyon: az pedig éppen a Bajnokok Ligája trófeája.
Sokan kiválóan játszanak az elmúlt hetekben a Cityben, de ha egy nevet a többieké fölé kell emelni, az feltétlenül Ilkay Gündogané. A török–német középpályás 13 gólt szerzett már a mostani idényben, ezekből tizenegyet a legutóbbi 13 bajnoki mérkőzésén. Különösen 2021-re javult fel.
Kevesen emlékeznek rá: ő lett Guardiola első igazolása a Citynél, és bár hasznos futballistának tartotta mindenki, aki részese volt annak, hogy a klub hat fontos trófeát is nyert az előző öt szezonban, a nagy áttörést a számára a mostani idény, sőt a legutóbbi két hónap hozta meg. Kevin De Bruyne, Fernandinho és David Silva mellett a múltban kicsit kevesebb fény jutott neki, Silva immár nincs a klubnál, a Real Sociedadban játszik, csak egy gólt lőtt, Fernandinho 35 évesen nincs csúcsformában – Gündogan igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát.
Nem csak Guardiola tartja sokra. Egykori dortmundi edzője, Jürgen Klopp úgy véli Ilkay az egyik legjobb futballista, aki valaha a keze alatt játszott.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés. Mönchengladbach–Manchester City, Atalanta–Real Madrid, mindkettő 21.00. Európa-liga, a 16 közé jutásért, visszavágó: Tottenham–Wolfsberger AC, 18.00.
Alig maradt rutinos játékosa a Real Madridnak
A nap másik BL-mérkőzése olasz–spanyol találkozó, az Atalanta fogadja Bergamóban a Real Madridot. A fekete-kék klub tavaly tavasszal játszott először a királykategória egyenes kieséses szakaszában, a nyolccaddöntőben kettős győzelemmel ejtett ki egy másik spanyol csapatot, a Valenciát. A Real Madrid ugyanebben a szakaszban elvérzett, mégpedig a Manchester City ellen. Most mégis Zinédine Zidane csapata a favorit a fogadóirodáknál, noha továbbra is rengeteg a sérültje. A legutóbbi három bajnoki meccsét megnyerő gárda Itáliába induló keretéből hiányzik Sergio Ramos, Karim Benzema, Eden Hazard, Fede Valverde, Álvaro Odriozola, Dani Carvajal, Marcelo, Eder Militao és Rodrygo is. A tizenkilenc fős névsorban hat futballista is a Castillából felrendelt ifjú, alig maradt egycsapatnyi rutinos játékos. (AD)