Sport
Marcello Lippi nem tartja egykori csapatát esélyesnek az idei sorozat megnyerésére
Labdarúgó Bajnokok Ligája
Cristiano Ronaldo ott lesz a portugálok ellen a pályán, s visszatér a keretbe két korábbi sérült, Paulo Dybala és Aaron Ramsey is. Hiányzik ellenben Arthur és Cuadrado. A Juve két brazil védője, Alex Sandro és Danilo az FC Porto játékosa volt 2012 és 2015 között, előbbi akkor a Juvéba igazolt, utóbbi a Real Madridba szerződött, majd a Manchester City érintésével került Torinóba.
A fogadóirodák szerint az Öreg Hölgy a párharc esélyese, pedig Andrea Pirlóval az olasz bajnokságban nem szerepel kiemelkedően: kevesebb ponttal áll 21 mérkőzés után, mint egy évvel korábban Maurizio Sarrival. Sőt, ilyen kevés pontja a Serie A ezen szakaszában 2011 óta nem volt, Luigi Delneri bele is bukott. A korábbi sikeredző, Marcello Lippi nem jegyzi a BL mostani favoritjai között egykori csapatát, szerinte a Bayern München és a Manchester City a két esélyes. A nap másik mérkőzésén a Sevilla a Borussia Dortmundot fogadja. A kedd esti BL-mérkőzések lapzárta után értek véget.