Sport

Kézilabda: A Győrre könnyebb, az FTC-re nehezebb ellenfél vár a BL-ben

A csoportgyőztes Győri ETO a német Bietigheim csapatával, a negyedik FTC pedig a montenegrói Buducsnoszt Podrogica együttesével mérkőzik márciusban a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Továbbjutás esetén a két magyar együttes csatázhat a budapesti négyes döntőbe kerülésért.

Kézilabda: A Győrre könnyebb, az FTC-re nehezebb ellenfél vár a BL-ben
Eduarda Amorimék német ellenféllel néznek farkasszemet a BL nyolcaddöntőjében
Fotó: Facebook/EHF Champions League

Jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány a női Bajnokok Ligája csoportkörének eredményeit, a kilenc elmaradt mérkőzés miatt az Európai Kézilabda-szövetség vezetése úgy határozott, hogy nem lesz kieső, mind a 16 csapat bejut a nyolcaddöntőbe. Az elmaradt mérkőzéseken pedig a vétlen fél kapta a két pontot, 10-0-s gólkülönbséggel. A legjobban a CSM Bucuresti járt, amely az „ajándék” négy ponttal harmadik lett a minden mérkőzését lejátszó FTC előtt.

Sok mindent befolyásolt a járvány, de a Győr sikersorozatát nem tudta megtörni, az ETO tíz győzelemmel és négy döntetlennel végzett a B csoport első helyén. Ezt az utolsó mérkőzésén vívta ki a CSZKA Moszkva ellen, amelyet a vártnál biztosabban, 31-24-re legyőzött. Az olimpiai selejtezőre készülő válogatott szempontjából biztató volt a jobbszélső Lukács Viktória remek játéka, hét gólja. Görbiczék a negyeddöntőbe kerülésért az A csoportban utolsó Bietigheim együttesével játszhatnak, valószínűleg „edzőmérkőzést”.

A sérülések miatt hat játékosa nélkül kiálló Ferencváros szoros mérkőzést játszott a Rosztov-Don vendégeként. Kovacsicsék a második félidőben 18-17-re vezettek, de utána nyolc percig nem lőttek gólt, 22-19-es hátrányba kerültek. A hajrában egyszer még fel tudott zárkózni egy gólra az FTC, de a pontszerzésre nem volt reális esélye, mivel a második félidőben többet hibázott ellenfelénél. A 26-24-es vereség azt jelentette, hogy az FTC a negyedik lett az A csoportban, s így a B csoportban 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel ötödik Buducsnoszt lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzéseket március 6-7-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom