Sport

Transz

Korner

Egyelőre még csak hazája egyetemi sportját vágta haza Joe Biden, az új amerikai elnök azzal, hogy aláírta a transzgender hallgatók női sportokban való részvételének lehetőségét adó törvényt.

De a sportági szakszövetségeknek és a nemzetközi szervezeteknek fel kell készülniük arra, hogy ahogy terjed az össznépi „Jogot az LMBTQ-nak!”-ideológia, világszerte úgy lesz egyre nagyobb feladat megvédeni a női élsportot attól, hogy olyanokkal kelljen versenyezniük, akik testi adottságaiknál fogva – ezt nem érdemes tagadni – előnyben vannak. A legújabb botrány már meg is van, CeCe Telfer három éven keresztül férfiként futogatta a 400 méteres gátfutást az amerikai egyetemi bajnokságokon, mígnem ráébredt arra, hogy ő tulajdonképpen nő, és jobb lenne neki a gyengébb nem képviselői közt sportolni. Meg is nyerte a női egyetemi bajnokságot a Franklin Pierce University színeiben. Mindez még 2019-ben történt, amikor még CeCének le kellett mondania a glóriáról, mert felháborodtak az akkor még józanok, s az egyetem is belátta, amit be kellett látnia. Mostanra viszont nyitva előtte az út. Kár, hogy közben kijárta az intézményt, ápolónő lett, és a top atlétanők között nincs helye, mert a hormonszintje finoman szólva se követte a vágyott nembe való tartozást.

Kapcsolódó írásaink

Kínai csavar

ĀKorner. Mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz. Még annak is, akik csalt

Capitolium

ĀKorner. Áldás és átok a világ legjobb sportolói számára a közösségi média