Sport

Győzelmével előzött a Barcelona

A gólrekorder Messi perel, mert kiderült: 138 millióval a fizetési listán is csúcstartó

Beperli Lionel Messi az egyik legnagyobb példányszámú spanyol napilapot, az El Mundót, mert az érintettek engedélye nélkül nyilvánosságra hozta Messi és az FC Barcelona 2017-ben kötött, csillagászati összegről szóló szerződését.

A kontraktus négy évre szól, és idényenként 138 millió euróval (48 milliárd forint) gazdagíthatja a játékost. Ráadásul a hűségre vonatkozó záradék szerint a szerződés idén júniusi lejárta után 39 millió euró jutalomra is jogosult. Messi a pályán világklasszishoz méltó módon reagált a bizalmas információkat megjelentető újság lépésére: főszerepet vállalt és pazar gólt is szerzett az Athletic Bilbao ellen vasárnap 2–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen. Ez volt 17 éves barcelonai pályafutásának 650. találata, ebből a 49., amelyet szabadrúgásból ért el. A Barcelona győzelmével megelőzte a hétvégén vereséget szenvedő Real Madridot a tabellán, de így is még tíz pont a hátránya az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, listavezető Atlético Madriddal szemben.

Kapcsolódó írásaink