Sport

Mosolyogva várja a visszatérést Dárdai

Bundesliga. Három magyar a legjobbak között

Dárdai Pál ma délután (15.30 óra, Sport2) 623 nap után vezeti újra a Hertha labdarúgócsapatát Bundesliga-mérkőzésen. A tabellán 14. berlini együttes az egyik legjobb formában futballozó német együtteshez, az Eintracht Frankfurthoz látogat, amely a 11. forduló óta veretlen, azóta két döntetlen mellett ötször nyert.

Mosolyogva várja a visszatérést Dárdai
Dárdai ismét a Hertha BSC élén
Fotó: AFP/DPA/Andreas Gora

„Tudjuk, hogyan játszik Frankfurt. Ha helyet adunk nekik, akkor nehéz őket megállítani. Tiszteljük az ellenfelet, de meg vannak az erősségeink. A mottónk nagyon egyszerű: egy góllal többet kell szereznünk az ellenfélnél” – mondta mosolyogva Dárdai a sajtótájékoztatón. Dárdai első regnálása alatt kilenc alkalommal találkozott a Frankfurttal, négy-négy győzelem és döntetlen, valamint mindössze egy vereség volt a mérlege.

A 44 éves magyar szakember „leckéje” nagyon nehéz: a Kicker magazin úgy tudja, hogy Dárdainak a 2022-ig szóló szerződésében van egy záradék, amely szerint a jelenlegi Bundesliga-idényből hátralévő 16 fordulóban mérkőzésenként másfél pontos átlagot kell teljesítenie ahhoz, hogy a 2021/22-es szezonban is ő irányíthassa a fővárosiakat.

A magyar labdarúgók meghatározó játékosai a világ egyik legerősebb bajnokságában. Az RB Leipzigben légióskodó Gulácsi Péter és Willi Orbán, valamint a Freiburgban futballozó Sallai Roland is bekerült az elmúlt fél év legjobbjai közé a Bundesligában. A magyar válogatott Gulácsit Manuel Neuer, a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Bayern München kapusa mögé sorolták a második helyre a poszt rangsorában. A védők között Willi Orbán új belépőként rögtön a negyedik helyre került, a szélsők között Sallai a 12. helyen végzett.

Kapcsolódó írásaink